Journal - Napló

498-506.nap. Shanghai, Ningbo (Kina 6.)

Posted on March 18, 2011 at 2:45 AM

498-503.nap Shanghai

 

   A Shanghaiban töltött napjaim békés városnézéssel, blogirással és a vietnámi vizum megszerzésével teltek.

   Nagy múltú épületek helyett modern felhőkarcolok (a világon a legtöbb itt található;) erdejét kinálja ez a kinai metropolisz. Lakóépületek, kondók tengere öleli körbe az üzleti negyedet. A Pudong úton keletről nyugatra haladva éles váltással érhető el az üvegpaloták égbenyúló erdeje.




   A város élhetőnek tűnt. A tömegközlekedés jólszervezett, látszólag sikeresen tehermentesiti az utakat. A modern és üzleti jelleg árnyékában sem hazudtolja meg magát a város, miszerint Kina része. Még a „Bábel-tornyok” lábainál is találni apró negyedeket, melyeket kisebb házak rendezetlen egyvelege alkot, s melyeknek sikátorait a magasban száradó ruhák vágják el az égtől. A kapualjakban idősebb emberek ücsörögnek, mintegy alagútból figyelve a rohanó életet. Egy kis bejáratnál játékos kölyökkutyák rohannak ki, ám a csatának azonnal véget vet az érkező tej illata.




   A People's Park kacskaringós aszfalt-ösvényei sok családot vonzanak. A vidámpark, múzeum és megannyi szépséges tavacska mellett a bejárat közelében kis csarnok fala kinál helyet magánszemélyek keres/kinál hirdetéseinek, akik pedig nem fértek be a tető alá, azok az út mentén reklámtáskákra ragasztva hallatnak magukról.

  



   ...A vietnámi vizumkérelem egyszerűbb már nem is lehetett volna. Egy kis formula, egy fotó -na és 45 dollár. 5 nap múlva már mehettem is érte. Korábban értem oda a kelleténél, így az irodaház alsó szintjén várakoztam. A biztonsági őr odalépett hozzám, s szóba elegyedtünk. Szempillantások alatt a szexre, mint témára terelte a szót. Bár olyan részletekről faggatott, melyeket az ember általában csak a legközelebbi barátaival, esetleg egy orvossal oszt csak meg, kedvesen, már-már ártalmatlanul tette. Nemcsak faggatott, de boldogtalannak hangzó házasságáról és 14 éves fiáról is mesélt. Bennem, mint külföldiben egy olyan világnak a képviselőjét látta, ahol a szex nemcsak sokkal szabadabb téma, de a tettek terén is sokkal lazábbak és nyitottabbak az emberek...

 

   ...A folyóparton sétáltam, mikor egy idősebb úr hozzámlépett és egy-két érdeklődő kérdését angolul intézte hozzám. Néhány perc múlva azonban rátért a lényegre, miszerint ő egy „vágó-, ill. olló-művész”. Egy kis olló és egy vékonyabb kartonpapir jelent meg a kezében. Miközben sétáltunk és beszélgettünk az ujjai villámgyorsan mozogtak, az olló hol ebből, hol egy másik irányból harapott a papirba. Két perc sem telt bele, s felmutatta művét, mely egy arcot formázott profilból. Állitólag én voltam a modell, de még ha minden mozdulata betanult volt is, s a kis papiron minden kuncsaft ugyanúgy nézett is ki, akkor is elismerést érdemelt a mű...

  



504.nap

 

   Busz, három metróvonal, gyaloglás, újabb busz -s már ki is jutottam a városból. Amint gyalogoltam, a kertvárosi rész lassan tanyavilággá alakult, az út egyre keskenyedett, míg végül már csak egy autónak volt elég. Irhatnám azt, hogy eltévedtem, de mivel ilyen, s ehhez hasonló szituációk heti rendszerességüek nálam, a kifejezés már izgalmát vesztette.

   Egy hölgy vett fel egy kisebb teherautóval, s ugyan hiába értette meg -elvileg-, hogy stoppolok, taxisoknál tett ki. Pár száz méterrel odébb viszont megállt egy fiatal pár, s mindketten beszéltek angolul. A fizetőkapunál raktak ki, s egy óra lengetés után egy kedves család társaságában indultam Ningbo felé. Átkeltünk a hatalmas öblöt átszelő, hosszú hidon, majd Ningbo egy külvárosi részén feltettek egy buszra, mely a központ felé vitt.




   Egy régi, norvég ismerőst jöttem ide meglátogatni. Tudtam, melyik hotelben szállt meg, ám cimem nem volt. Végül már csak egy srác volt a buszon rajtam kívül. Segitőkészen másik buszhoz küldött, s bár már sötétedett, hamarosan megpillantottam a keresett hotel hatalmas, kivilágitott épületét.

   Alig pár száz méterrel odébb, a feltehetően a luxus szálloda kuncsaftjaira is épitő vöröslámpás negyedben találtam olcsó szobát. A recepciós hölgy „segitőkészsége” nem ismert határokat, így komolyabb küzdelmembe került, hogy egyedül maradhassak ablaktalan szobácskámban.

   Este átbattyogtam a hotelbe, felmentem a megadott emeletre, s beléptem a kávézó részbe.

„Te is őrült vagy!”-fogadott nevetve Fru. A hely csendes, komoly atmoszférája szertefoszlott, és hatalmas hahotázások vették át az uralmat. Régi időket emlegettünk.

 

505.nap Ningbo

 

   Fru felajánlotta, hogy megmutatja a várost. Mig a rohamosan fejlődő Ningbo parkjaiban, a folyó- és tóparton sétáltunk múltról és jelenről volt szó, Kináról, még az üzleti élet mai állásáról is.




   Magyarázatként -hogy honnan is ismertük egymást- hadd szolgáljon egy részlet egy közel 5 éve született irásból, mely E/3-ban meséli el a dél-norvég szigetvilágban töltött fél évemet:

 

   „...Egy közeli szigeten működő hajószervíz tulajdonosa Gibraltárnál hajózva egy fekete csónakot látott meg a tengeren. Az embercsempészésre használt, két hatalmas motor hajtotta fekete hullámlovas minden utasát elvesztette. A fedélzetre emelték, s Norvégiába hozták. A szigetvilág különc és őrült dolgairól híres lakosa vette meg a véresmúltú excsempész, csempészett árut. A környék leggyorsabb hajójának számított. Új tulajdonosa is felkereste a fiúkat. FRU üzletember volt, emellett az egyik legvidámabb, s legkeményebben dolgozó -légyen az fizikai vagy szellemi munka- férfiak egyike. A közeli Kristiansand városában karácsonyi boltot akart nyitni, ehhez hívta segítségül a két fiút. Reggelente a fekete veszedelem hátán suhantak a szárazföld felé, ott autóba szálltak, s hatalmas nevetésekkel, remek hangulatban, immár négykeréken érkeztek meg a város szívében álló házhoz. Egy hét alatt a koszos, poros, sosem használt pince teljesen átalakult, s vásárlók tömegeit szemfényvesztő áruval váró helységgé változott...

   ...Apróbb megbízások mellett FRU-nál hatalmas vállalkozásba kezdtek. Egy harminc éve még tehénistállónak használt öreg épület most palotának álmodta magát, s a három férfi örömmel teljesítette e vágyát (pláne, mert egybeestek FRU terveivel).

   Lassan meg- és kiismerték ezt a kis világot és szereplőit. Az egyedül élő, csinos építésznőt a szembeszigeten, a vízitaxist a sziget túloldalán, az öregkorára is friss maradt szépséges nénikét, a tanárházaspárt, a kis erdei ösvényeket, a félszeg őzeket és a helyiek gyűlölt ellenségeit, a nerceket. A pletykák, a rejtett ellenségeskedések mind elértek a fiúkhoz is, ám ott zsákutcába futottak...

   ...Embertpróbáló volt a jegesre fagyott tető kijavítása FRU-nál a téli hidegben. De dél körül mindig forró kávé illata szállt fel hozzájuk a magasba. Ilyenkor pár percre összeült a három férfi, s amíg a meleg csészék újra életre keltették elfagyott ujjaikat, ők megállás nélkül csak nevettek. Mindvégig jó hangulatban dolgoztak a nagy házon...”

(forrás: Ághegy http://aghegy.hhrf.org/index.php/)




 

   Az idősebb zenészek koncertterméül szolgáló kis pavilonok diszitette parkokon át a rohamos fejlődés velejárójaként a nagy márkáknak is otthont adó, modern központig, az egész belvárost bejártuk. Egy hatalmas vacsorát követően pedig az éjszakai életbe vetettük bele magunkat. Bárról bárra jártunk. A „magunk fajtájáról” -akik nem tudnak a fenekükön maradni- is szó esett. Kérdésemre válaszolva mondta, hogy a már felnőtt fiai nem örökölték ezt a nyughatatlanságot. Megnyugtató volt hallani.




 

   ...Mikor egy férfiember egy piszoár előtt áll és a „dolgát végzi” -nos, az általában egy meghitt, már-már magányos percet jelent. Nem úgy néhány kinai bárban.

   Beléptem a már emlitett helyre, hogy helyet szoritsak még egy pohár sörnek. Éppen hogy csak nekikezdtem a „könnyitésnek”, mikor hirtelen megjelent egy kéz az arcom és -az igen közeli- fal között és egy rágót nyomott a számba. Felocsúdni sem volt időm, s már egy meleg, nedves törülköző csapódott a nyakamnak, s masszirozó ujjak dolgoztak a vállam és a nyakam körül. Gyors, erős, bejáratott mozdulatok, fellazitás, nyakropi. Az ember ugye nincs hozzászokva, hogy vizelés közben más ingerek érjék, s némileg tehetetlennek is érzi magát, legalábbis mozdulataiban korlátozottnak. Nem is mozdultam. A nyakropi már igencsak rámfért közel másfél év hátizsák-cipelés után, bár ezt némileg más körülmények között képzeltem el. Kifele menet bankjegy a masszirozó kezek addig láthatatlan tulajdonosának és egy kissé zavart, de hálás mosoly...




 

506.nap

 

   Felszaladtam Fruhoz elköszönni, még vetettem egy pillantást Ningbo térképére a neten, ill. szereztem egy -nem túl részletes, de a belvárosi részen használható- térképet a hotel recepcióján, majd elindultam keletnek. Aznap a közeli Hangzhouba akartam eljutni, ahol -a még Koreában megismert- Morgan lakott.

   Némi gyaloglás után felpattantam egy buszra..., mely pár száz méter után el is fordult délnek. Gyalogolhattam vissza a főútra, mely hitem szerint a Hangzhouba futó autópálya feljárójához vezetett. Végül találtam egy stoppolásra alkalmas helyet és lengetni kezdtem. Idővel egy motoros úr állt meg mellettem, s -igen jó angolsággal- kérdezte, hogy mit is csinálok ott tulajdonképpen. Majd tudomásomra hozta, hogy a Hangzhouba igyekvő autók nem erre jönnek. A megfelelő buszhoz irányitott, s egy papirra leirta nekem a megfelelő fizetőkapu, ill. buszmegálló nevét kinaiul -ezt mutattam meg a buszsofőrnek. Elérve az autópálya bejáratához tiz percet, ha vártam, s egy kisbuszos fiatalember már repitett is Hangzhou felé.

   Elérve ezt a nyolcmilliós várost egy nagyobb hotelnél szereztem várostérképet, s a recepciónál érdeklődtem a megfelelő busz után. Az ottdolgozó hölgy nem, ám az egyik -éppen kicsekkoló- vendég ismerte a várost. Egészen a buszmegállóig kisért. Csak a végállomásnál derült ki, hogy az ellenkező irányba indultam el. Végül csak felkerültem a megfelelő buszra, mely ahhoz a külvárosi egyetemhez tartott, ahol Morgan dolgozott. Az úton azonban bonyodalmak jelentkeztek. Nem ez volt az első eset, hogy tömött buszon utaztam, izzadva, levegő után kapkodva, nagy hátizsákkal. Ám ez a busz mindenen túltett. Mikor már szó szerint ájulás környékezett, le kellett szállnom. Harminc év alatt először történt ilyen velem. Nem nagy ügy, de azért elgondolkodtatott maga a tény, hogy létezik ilyen méretű zsúfoltság egy buszon. Azt persze mondanom sem kell, hogy a leszállás során mennyi új barátra tettem szert. Nemegyszer voltam olyan pozicióban, mikor pusztán a mellettem állók tartottak meg, sőt még a hátizsákomat is elengedhettem volna -nem mozdult volna semerre. Leszállásnál pedig utat kellett törnöm magamnak.

   Ott álltam egy külvárosi részen. Egyik oldalon folyó, másikon egy kis rendőrállomás. Mivel még nem volt tiszta, hogy pontosan melyik megállónál is kellene majd leszállnom, a rend őreinél kopogtattam segitségért. Végül egy telefonhivás lett a vége, mely során Morgan elmagyarázta az egyenruhás úrnak, hogy merre irányitson. Az ezt követő, rövid buszút hasonló körülmények között zajlott mint az előző, de ezúttal egyik oldalról az ajtónak voltam nekifeszitve, így a levegőutánpótlás jobb volt.

   Morgan és barátnője az egyetem bejáratánál köszöntöttek. Hálaadás napja lévén aznap este remek vacsorában lehetett részem az egyetemen tanitó amerikaiak körében.



Categories: Magyarul, Kina , by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments