KEPESITA

440-442.nap ismét Bikin

   Szemerkélt az eső, mikor elbúcsúztam a barátaimtól, s ismét dél felé indultam. Három fuvarral el is értem Bikinbe. Végig esett az eső, de a "legrázósabb" részeknél szerencsére mindig épp autóban ültem.

   Zhenya arcán fájdalom ült. Aznap vesztette el két barátját. Szerencsétlen baleset érte őket, s bennfulladtak egy autóban. Csöndben üritgettük a vodkás üvegeket Sasha kis konyhájában.

   Másnap Sashaval sétálgattunk a városka utcáin, az omladozó, "széljárta", fürdőszobátlan tégla-lakóépületek között, melyek vörös szinét aznap melegséggel ajándékozta meg az őszi Nap fénye.

   Este hiába vártam Zhenyára. Végül sms érkezett: kórházba került a szivével. Késő este jelent meg, s kimentünk a szomszéd faluba a házához.

   A kertben lerobbant Moszkvich és egy Zsiguli, néhol méteres gaz, melléképületek..., a házban régi bútordarabok, egy hatalmas, múltszázadi hifi... -egy paradicsomi otthon létrehozásának igéretével kecsegtető légkör. Csendben beszélgettünk, filmet néztünk.

   Másnap visszastoppoltunk Bikinbe, s Zhenya befeküdt a kórházba. A napos, de már szeles, későőszi időben a várost jártam. Meglátogattam Zhenyát, s a kertben ülve beszélgettünk, búcsúzkodtunk. Alig értem vissza Sacha lakásához, megjelent Dumával, s úgy, együtt is felkerestük Zhenyát. A visszaúton bort vettünk, s Sacha konyhájában vizipipázva, hörpintgetve hallgattunk Duma gitárjátékát, énekét.

   A sok információ, Zhenya nyiltsága, törődése, ill. Sacha és Duma önzetlen kedvessége a kietlen orosz messzeföld kis, paradicsomi oázisává változtatta ezt a városkát a szememben.

443-449.nap Vlagyivosztok

   Dermesztő hidegben indultam tovább dél felé. Dombos táj, s rétjeinek magányos fái kisértek Vladivosztok felé. Csak itt-ott ronditott bele egy gyártelep az őszi világba. A nyolcadik fuvarral, egy ejtőernyős katona autójának utasaként értem el a kikötővárost. Utolsó orosz napjaim alatt a kanapészörfös Victor látott vendégül.

   Az eddigi, számomra sok tekintetben nosztalgikus légkör Vladivostokban már nem volt velem. A város gőzerővel készült a 2012-es Ázsiai Uniós Találkozóra. Beruházások, modernizáció.

   A másik ok, mely szürkévé változtatta a világot az alkohol hiánya lehetett. Vlagyivosztokban nem ittam. Igy még a török tengerparti nyaralást hirdető plakát is szinét-erejét vesztettnek tünt. Hiába a szines beruházások, a szines épületek, a tenger jelenléte... -néhány napig csak csendesen, céltalanul lófráltam a városban. Elnéztem a félsziget nyugati felén fürdőzőket, próbáltam kitalálni, hogy egy tangát viselő úr miért ugrik fejest, majd mászik ki a vizből azonnal,  újra ugrik, kimászik, s igy tovább... -én beleszédültem. A város sétálóutcáját a járókelők helyett a parkoló autók, az öböl fölé emelkedő domboldalt a gazdag villák helyett falusias, szegény telepek foglalták el...

   Napi kapcsolatban álltam Zhenyával. Néhány napot töltött Bikinben, majd Khabarovszkba küldték. A kedélye mindvégig jó volt, de ereje még nem tért vissza. Mikor e sorokat irom, már ismét a bikini és környékebeli fiatalokat tanitja angolra...

   Victor egy kétnapos biciklitúrára ment, s addig engem egy barátja, az angol és francia tanár Dasha szállásolt el. Egy boltnál találkoztunk, majd némi bevásárlás után az édesapja vitt minket haza. Dasha egy barátnője, a biokémikus Anna is megjelent. Egy modoros vacsora után az apa elbúcsúzott. Amint az ajtó bezárult, a két lányt mintha kicserélték volna. Sör, vihogás, lazulás. A röhögés akkor érte el a csúcspontját, mikor Anna, az előszobában a földön heverő kis, női táskájából előkerült egy balta. A konyhába menet tünt fel a fejsze kikandikáló nyele. A háttértörténetre nem emlékszem, olyan erővel nevettünk, hogy elvesztette a fontosságát. A sok vigyor közepette egy érdekes tanácsra is szert tettem: állitólag, ha tigrissel hoz össze a sors, hamisan kell énekelni, s az elriasztja a kifinomult hallású ragadozót...

   Victorral elsétáltunk a „banya állához”, azaz a félsziget déli csücskébe. Mezitláb keltünk át a vizmosta,  üvegszilánk és kavics alkotta, keskeny gáton a világitótoronyhoz. A borús ég gyönyörű szinekben játszatta az amúgy szürkéllő környéket. A nyugati oldalon gyalogoltunk vissza északnak, majd pont mielőtt az eső elkapott volna minket buszra szálltunk.

   Egy délután találkoztunk egy harmadik kanapészörfössel, majd -az amúgy opera rajongó- Victorral beültünk egy Csajkovszkij-operára, felvételről. Bár oroszul énekeltek, felirat nélkül Victor sem értett semmit. Másfél óra múlva megléptünk. Hazafelé felmásztunk a város fölé magasodó domb tetejére, s egy, a tanitásnak emelt dombormű mellöl élveztük a kilátást az öbölre.

   Nem volt regisztrálva az orosz vizumom, így némi aggodalommal nyújtottam útlevelemet az egyenruhás úrnak. Ám egy kisebb űrlap kitöltése után, gond nélkül léphettem a komp fedélzetére. Tatamin fekve, zenét hallgatva búcsúztam az orosz világtól, ill. kezdtem felemlegetni koreai emlékeimet.