Journal - Napló

426-430.nap Szahalin (Oroszország 1.)

Posted on November 19, 2010 at 8:20 AM

426.nap

 

   Mikor valaki repülőre ül és néhány óra utazás után egy teljesen új világban landol, kultúrsokk érheti. A stoppolás viszont gyakran látni, megélni engedi a finom átmeneteket a különböző kultúrák között.

   A japán Hokkaidó szigetéről az orosz Szahalin-szigetre közlekedő komp bátran versenyezhetne bármelyik, "kultúrsokkot igérő" repülőjárattal. A kb. ötórás kompút után egy teljesen új világban találtam magam. Japán után egy teljesen új, ám a magyar történelemből kifolyólag számomra oly' ismerős világban. A '80-as évek Magyarországa, -s igy- a gyerekkorom világa köszönt vissza rám.

   Hosszú sorbanállás után a pókerarcú őrök "levegőfagyasztó" tekintetétől kisérve végül kiléphettünk Korszakov utcáira. Boldogan legeltettem szemeimet a kis élelmiszerboltokon, a hulló vakolatú házfalakon, a kopottas reklámtáblákon, a rideg, s mégis mesés betonépületeken.

 

 

   Paul berontott egy kis boltba és egy "igazi" kenyérrel a kezében, vigyorogva jelent meg. Megtörtük és befaltuk.

   Mint az még a kompon kiderült, Bart és Paul is ugyanott lelt kanapéra, ahol én. 40 km választott el minket a sziget fővárosától, Juzsno-Szahalinszktól, ahol Mitch már várt ránk. A pályaudvaron Barték buszra szálltak a főváros felé, én pedig hüvelykujjamban reménykedve indultam el gyalog a főúton. Már esteledett.

   Hamarosan megállt egy fiatal srác, s néhány km után, egy erdős részen tett ki. Ő befordult egy kis földútra. Még mindig ott lengettem, mikor újra megjelent, s elvitt egy közeli buszmegállóhoz. Pénzt akart adni, hogy busszal mehessek tovább. Mutattam, hogy köszönöm, de van pénzem, s hogy én mégis inkább stoppolnék. Arcán némi aggodalommal hajtott el. Besötétedett, de forgalom még volt, s hamarosan fel is vettek. Szahalinszk központjában, a Lenin-szobornál tettek ki.

 

 

   Egy idősebb úrtól kértem útbaigazitást. A rideg arcra nagyapás mosoly szökött, s az úr majdnem házig kisért. Először rossz lakóépületbe léptem be, ám egy hatalmas, tetovált, "könnyen roszarcúnak nevezhető" férfi kedvesen átirányitott a megfelelő bejárathoz. Ekkor jöttem rá, miért jelentett olyan sokat számomra, mikor néhány nappal ezelőtt egy japán nő fogta magát és leült mellém a földre, kilépve egy kulturális -e tekintetben- kötöttségből emberiközelibb gesztussal ajándékozott meg.

   Néhány perccel Barttékat követően én is megszorithattam Mitch kezét. Ez az éles eszét egy nyugodt karakterrel párositó, amerikai srác néhány héttel ezelőtt még San Fransiscóban kutatott új munkahely után. Egy hirdetés, egy "miért is ne?"-gondolat, majd egy hirtelen elhatározás után már landolt is a gépe Oroszország e távoli szegletében. Angolt kezdett tanitani gyerekeknek, felnőtteknek. Vacsorát főztünk, majd egy tisztességes adag sörrel a kezünkben találkoztunk Mitch barátjával, Kaviárral, s kisétáltunk a Szahalin Center néven ismert lépcsős, füves térre. Helyi fiatalok nagyobb csoportja fogadott alkoholos jókedvvel, nyitottan és érdeklődve. Hajnali fél 4-ig mulattunk a téren ácsorogva, beszélgetve, nevetve.

 

 

   Mint az hamar világossá vált, a helyi fiatalok főbb tevékenységének részesei lehettünk aznap. Vannak, akik dolgoznak, vannak, akik még tanulnak, de az összejövetelek a Szahalin Centernél, a közös, éjszakába nyúló sörözések (a vodka, nyilvános helyen fogyasztva kevésbbé megtűrt) nemcsak a közösségi élet alappilérei, de mindennapi rutinként vannak jelen a fiatalok életében. S ugyanezt tapasztaltam a kontinens Oroszországában utazva is. Igy adódott, hogy orosz utam, ill. az ottani, kulturális elvegyülést célzó "erőfeszitéseim" igencsak próbára tették a májamat. És bár légyen szó itt egy másfajta életmódról, orosz földön is csak emberi, szerető gesztusokkal találkoztam. A világ támogató.

 

   ...Egy idősebb úr támolygott oda hozzánk a Szahalin Center előtti téren. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, emlékeiben halászva egy kisebb, némileg hézagos anekdotával állt elő. Ismert régről egy magyart, akivel vállvetve, ill. három orosz barátjával -egyikük egy tengeralattjáró kapitányának a fia, másikuk egy KGB-s volt- együtt püfföltek két németet az egyetemen '74-ben. Ki lettek rúgva, pedig édesanyja anno egy hatalmas adag kaviárral biztositotta fia helyét az egyetemen...

 

 

427.nap

 

   Sokáig aludtunk, majd egy gyors bevásárlást követően már a reggelik reggelije feküdt előttem a tányéron: kenyér, szalámi és paradicsom. Mikor a zuhogó eső némileg alábbhagyott, nyakunkba vettük a várost, pontosabban térképvadászatra mentünk. Paul és Bart izgatottan kutattak egy kis könyvesbolt Oroszország elhagyatott távol-keleti felét bemutató térképei között. Végül egy kisebb gyűjteménnyel hagyták el a helységet.

Bart kanapészörfös ténykedéseinek hála, megismerhettük Danilt és barátnőjét, Ilonat. Beültünk egy bárba, majd mikor Kaviár (nem meglepő módon Daniellel ismerték egymást) is megjelent átmentünk egy közeli parkba, s néhány liter sörrel fölszerelkezve órákig beszélgettünk egy hullámpala-tető alatt ácsorogva.

 

 

428.nap

 

   Délelőtt a városban mászkáltunk, majd Danillel és Ilonaval együtt felmásztunk egy városközeli hegy oldalába, melyet telente sielni- és snowboardozni vágyók lepnek el. Félúton a hegy teteje felé a sifelvonó néhány kabinja mozgásba lendült. Az állomáshoz érve érdeklődtünk, hogy leereszkedhetünk-e a hegy aljába. Elutasitottak, mondván, hogy a sifelvonó zárva van. Leérve a hegy lábához autókonvoj bukkant fel. Feltehetően helyi politikus-nagyágyúk szálltak ki a fekete autókból testőröktől övezve, ugyanis a hangszórókból zene harsant fel, és a sifelvonó kabinok "kivételt téve" nyitott ajtókkal várták az öltönyös, későnyári "sielőket".

 

 

   Kaviártól információ érkezett az orosz anyaföldre közlekedő kompról. Igy Bart és Paul még aznap este elbúcsúzott és Kholmszkba buszozva kompra szálltak, hogy biztosan elérjék a néhány nap múlva Khabarvszkból Moszkvába tartó repülőt.

   Mitch és én vacsora után találkoztunk Kaviárral és barátjával. Megmutatták az egy kis park rejtette orosz tankokat és egy kiállitott vadászrepülőt is melynek kabinjában minden "valamirevaló", helyi fiatal már "végezte dolgát". Egy padon állapodtunk meg és sörtől kisérve beszélgettünk.

   ...Bár a sziget körüli vizek olajban és halban is gazdagok, a szigetlakók életszinvonalában ez alig-alig tettenérhető. Az olajból befolyó adó 95%-a Moszkvába megy. A népesség nagy része a sziget déli felében koncentrálódik. Az északi rész még a szigetlakók szemében is vad, távoli, sok tekintetben ismeretlen világot jelent...

 

 

429.nap

 

   Ezt a napot "otthon" töltöttem. Mitchcsel hosszasan beszélgettünk az erkélyen ülve. Mesélt nekem Közép- és Dél-Amerikáról, különösképpen a szivéhez oly' közelálló és jövőbeni tervei helyszinéül szolgáló Nicaraguáról. Na és ott volt William Walker.

   ...Ez az extrém műveltségű amerikai hősi, hóditói babérokra vágyott. Tudását ennek szolgálatába állitva, s a kor egyik milliomosának támogatásával az addig igencsak figyelmen kivül hagyott Nicaraguára vetett szemet, mely ország területén húzódó, a két óceán közötti egyetlen, természetes vizi hid feletti uralom megszerzésében látta tervei megvalósitását. Sikeres hóditásainak a milliomos a nemzetközi visszhang miatti meghátrálása vetett véget. Az éhező katonák végül fellázadtak, s vezetőjüknek menekülnie kellett...

 

 

430.nap

 

   Kigyalogoltam a buszpályaudvarra. A Kholmszkba közlekedő busz "mackósofőrje" épp gumit cserélt indulás előtt. Nyelvtudás hijján rajzoláshoz folyamodtam, igy érdeklődve meg, hogy ha csak a város széléig akarok eljutni, milyen jegyet vegyek? Kedvesen legyintett, s nevetve jelezte, hogy elvisz jegy nélkül. A város szélén meg sem állt -egészen Kholmszkig vitt. Az úton néha előbányászott egy másfél literes műanyag palackot és meghúzta. Sörnek látszott. Majd egyszercsak mosolyogva felém nyújtotta a palackot. Meghúztam, teát idéző folyadék volt benne, alkoholmentes.

 

 

   Kholmszkba érve egy ideig kóvályogtam a jegyirodát kutatva mig végül megpillantottam egy vasmacska-cégérrel ellátott bejáratot. Az előtérbe lépve üvegajtó állta el az utamat, melyen valamiféle menetrendet, ill. nyitvatartási információt olvashattam, mely szerint az iroda aznapra már bezárt. Ráláthattam az iroda egy sarkára, ahol égett a villany és emberek beszélgettek. Bekopogtam. Két hölgy jött az ajtóhoz, de csak annyira tárták ki, hogy barátságtalanul elhajthassanak.

 

 

   Visszamentem a buszpályaudvarra. Belépve a nagyobb épület alsó szintjére fellélegezve konstatáltam, hogy a kontinensre közlekedő kompra is árusitanak jegyet. Mivel fix menetrend nincs, azaz mindig reggelente döntik el, mikor indul az aznapi járat, igen szerencsésnek éreztem magam, mikor közölték, hogy egy órán belül kezdődik a beszállás.

 

Categories: Magyarul, Oroszország, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments