Journal - Napló

382-397.nap Pohang, Homigot és Busan (Dél-Korea 3.)

Posted on October 6, 2010 at 1:00 AM

382-383.nap Pohang


 

   Rövidebb fuvarokkal haladtam délre a rákhalász városkák mentén. Egy tengerbiológus nem csak egészen Pohangig vitt, de egy gyors ebédre is meghivott. Mig egy helyi inyencséget ropogtattunk, megtudtam, hogy ugyan a családja (felesége és gyermeke) a déli csücsökben, Busanban él, ő északabbra, Gangneungban dolgozik, s csak hétvégenként jár haza. Napokkal később hallottam csak, hogy ez a fajta "felállás" jellemző a boldogtalanná váló koreai családokra. Válásról szó sem lehet, igy sokan azt a megoldást választják, hogy a munkára hivatkozva gyakorlatilag különköltöznek.

   Pohang egy kis halászvároska volt, mig a Posco nevű -ma már a világ egyik legnagyobb- acélgyártó vállalat telephelyéül nem választotta. Ma nagyváros.




   Délután értem a városba. Az eleredő eső ellen a vasútállomásnál találtam menedéket, ahol többen aludtak egy kis park padjain. Már sötétedett, mikor hozzámlépett egy úr, üditővel kinált és látszólag felháborodva -de néha egy-egy mosolyt megeresztve- magyarázott az ottalvókra mutogatva. Sajnos egy szavát sem értettem.

   Az estében hosszan gyalogolva, itt-ott kérdezősködve kutattam a kanapészörfös Curtis lakása után. Végül egy segitőkész srác elvitt az autójával.




   A fiatal, amerikai iró, Curtis nemrég érkezett Koreába. Egyetemi tanulmányai után Spanyolországba ment azzal a céllal, hogy megélje, milyen illegális emigránsnak lenni. Bár a helyi élet végül magával ragadta, s emigránsi tervei nem váltak valóra, mégsem tapasztalatok nélkül hagyta el az országot. Európa után Puerto Ricora ment, ahol süketeket tanitott angolra. Ezt követően Tahitin -a földrengést követően- dolgozott önkéntesként, mely időszak a lehető legegyszerűbbé tette a banki számlájának állapotáról értesitést kiállitó és küldő személy munkáját. Igy érkezett a dél-koreai Pohang városába, ahol a kedvező pénzkereseti lehetőség mellett új tapasztalatok is várták.

 

   Másnap délelőtt a környéken sétálgattam, majd ebéd után Curtisszel bebuszoztunk a belvárosba és bejártuk a halpiacot. A polipoktól a legkülönbözőbb szinű és formájú, tengeri "herkentyűkig" a sósvizi világ számtalan, emberi fogyasztásra alkalmas (legalábbis arra szánt) lakója képviseltette magát a kisebb-nagyobb akváriumokban, műanyag ládákban.




   Találkoztunk Curtis két, kanapészőrfös ismerősével, majd kisétáltunk a folyópartra, ahol már sátrak százai álltak az aznap este megrendezésre kerülő Nemzetközi Tüzijáték Fesztivál alkalmából. Többek között kisebb előadások, piritott hernyó és soju segitett elűzni az időt sötétedésig. Mikor már mozdulni is alig lehetett a nagyszinpadon kigyulladtak a fények. Divat- és táncbemutatók, ill. a "helyi Backstreet Girls" koncertje lett a hangulatfelelős. Posco nagylelkűségét hirdetendő a folyó túloldalán pöfékelő gyárépületek szines dicsfényt kaptak, majd a szemek éhesen az égre tapadtak.




   Négy ország képviseltette magát: Kanada, Japán, Lengyelország és Korea, ám az utóbbi -a tisztesség kedvéért- versenyen kivül indult. A kb. másfél órás, égi küzdelmet végül a japánok nyerték a néha élvezhetetlen zenére, ám a ritmust egy óramű pontosságával követő rakétáik hatásvadász szappanoperájával, mig a lengyelek már-már művészi fokra emelt, égi drámája csak a második helyhez volt elég.

   Gyalog indultunk a belvárosba. Koreában illegális a prostitúció, "igy" elsétáltunk a rendőrség tőszomszédságában található, rózsaszin fényben úszó vöröslámpás negyedbe. Egy fiatalember aggodalomra okot adó mozdulatokkal tántorgott a szűk utcácskában. Odalépve hozzá kiderült, hogy csak (részegen) a barátjára vár, aki épp az egyik hölgynél vendégeskedik. Mindketten Koreában szolgálatot teljesitő, amerikai katonák, s épp kimenőjüket élvezik.

   Curtis lakásának közelében még kiüritettünk egy rizsboros palackot, majd mindenki nyugovóra tért.


   

 

384.nap Homigot


 

   A "Green and Clean" szlogenű Posco hatalmas gyártelepei mentén kibuszoztam a városból, majd elstoppoltam a kis félsziget csücskébe a Homigot-világitótoronyhoz. A több, mint 25 m magas, fehér torony jelentéktelen pozicióba sűllyedt, mikor a közelben felhúzták a nagy és modern világitótorony múzeum épületét, mely inkább szolgálja Pohang-megye turizmusának és látnivalóinak reklámozását, mint bármiféle világitótorony-témájú anyag bemutatását. A fő attrakciót azonban két szobor -két tenyér adja. Egyikük a parton kinál "egzotikus ülőhelyet" a falmászás-beállitottságú turistáknak, mig párja a vizből nyújtja ujjait az ég felé. Sokan a hajnali órákban keresik fel Homigotot, mikor is a "vizi tenyér" két ujja közé "veszi" a felkelő Napot.




   Egy rövid fuvart követően egy elágazásnál tettek ki mondván, hogy Busan felé a főúton stoppoljak tovább. Az autó lekanyarodott balra. Néhány perc múlva megállt egy új autó, melynek egyik utasától "megtudtam", hogy rossz helyen állok. Átsétáltam a baloldalra a mellékúthoz. Néhány percnyi lengetés után egy hölgy visszaküldött a főútra. A következő autó sofőrje a mellékútra esküdött. Megelőzve, hogy medret tapossak a fő- és a mellékút közötti szambázásommal, mikor megállt egy újabb autó, úticélom emlitése nélkül bepattantam. Kis falvakon haladtam dél felé -a helyes irányba. Sötétedéskor még a nagyobb Ulsan városában lengettem nem éppen magabiztosan a sok kereszteződést látva/sejtve magam körül és előtt.




   Végül egy tanár és kislánya vett fel. Meghivtak vacsorára egy útmenti gyorsétteremben, majd egészen Busanig vittek. Bár már késő este volt, a kanapészörfös Chris segitőkészen értem jött egy metrómegállóhoz, s Harley-ra keresztelt, koreai (kinai?) motorjával repitett a lakásához. E tapasztalt, laza és nagyvonalú utazóval hamar megtaláltuk a közös hangot, mely természetes légkört biztositott az elkövetkezendő napokra.


 

 

385-397.nap Busan


 

   Irhatnám, hogy banki ügyek tartottak Busanban 2 hétig. De aminek a valósághoz "még több köze" van, az az, hogy a Busanban megismert emberek, ill. a velük töltött idő volt marasztaló.

   Szöul után némi kétkedéssel érkeztem Dél-Korea második legnépesebb városába. Ám hamar bebizonyosodott, hogy a tenger közelsége csodákat tesz még egy nagyvárossal is. A, még a kisebb utcákba is eljutó, tenger felöl érkező szellő mintha elhesegetné az emberre nehezedő, városi világ nemkivánatos összetevőit.

 

   Chris a barátnőjével jött Koreába, mindketten angolt tanitottak. Az ő szerződésével járó lakás gyakorlatilag üresen állt. Ám Chris -mint mondta- nem a "pazarlás hive", igy ajtaja tárva-nyitva állt a kanapészörfösök előtt. Az épp szabadságukat élvező, Koreában tanitó, angol anyanyelvű tanárok szinte napi rendszerességgel kopogtattak nála.

   



   ...A Jeju szigetén tanitó Erinnel egy közeli kis éttermet céloztunk meg. Esernyő ide vagy oda, egyértelműen a koreai esős évszak nyert aznap. Az égiek dézsájuk kiüritését pont akkora időzitették, mikor minket korgó gyomrunk kicsalt a tető alól. A városon eluralkodott a vizes póló verseny...

   ...Az iszlám tanulmányokat folytatott Tannerrel órákat beszélgettünk a Közel-Keletről, az iráni származású, Tannerre oly' nagy hatást gyakorló, egyetemi professzoráról.

   ...A minnesotai "testvérpár", Marilyn és Andy (nem vérszerinti testvérek, de gesztusaik, természetes egymásrahangoltságuk a szememben testvérekké tette őket) életigenlő személyisége magával ragadott. Napokig lógtam velük. A későbbiekben csatlakozott hozzánk Andy barátnője, Sarah, ill. egy eldugott dél-koreai szigeten tanitó pár, Kelsi és Ross is. bejártuk Busant, megmásztuk a város északi részén emelkedő, a tetején öreg templom-koronát viselő hegyet, eldugott öbölbe menekültünk a "szardiniazsúfoltságú" strandoktól, éjszakánként pedig -csatlakozva Chrisékhez- a helyi bárokat látogattuk meg.

   ...Marilynnel hajnalba menően beszélgettünk az "amerikai álomról", ahol sok diplomázó fiatal hatalmas adósággal kezd neki az életnek (Magyarországon nappali tagozaton az első diplomáig ingyenes az állami oktatás), mely során megbetegedni sem javasolt, hisz a legegyszerűbb orvosi ellátás is vagyonokba kerül.




 

   ...A Gwangali strandon ücsörögtem egyik este elnézve a kivilágitott hidat az öböl szájánál, mikor egy idősebb úr hozzámlépett. A kommunikációban addig még eljutottunk, hogy megértettem a kérdést (hova valósi vagyok), ám a válaszom -mint oly' sokszor- "félrement".

   Nem is értem, hogy eddig hogy-hogy nem irtam erről a "jelenségről", mely -hitem szerint- hűségesen követi a magyar utazót bármerre járjon is a világban. Magyarország angol nevét pusztán egy betü választja el az 'éhes' szó angol megfelelőjétől (Hungary – hungry). Ez már megszámlálhatatlan félreértésekhez vezetett az utam során. Néha vicces (főleg az út elején) szituációkat eredményez, ám idővel egyre kevésbbé szórakoztató... Mindenesetre Koreában igen bátran használtam e szót, hisz úgy tűnt, mindenki rögtön érti, hogy mire gondolok, ismerik Magyarországot.

   Az úr, válaszomat hallva sarkon fordult, majd néhány perc múlva pár cukorkával a kezében tért vissza, s felém nyújtotta az "éhségűzőnek" szánt édességet. Ezt egy "érdekes" taekwondo-bemutató követett. A némileg alkohol hatása alatt álló, országát és kultúráját bemutatni szándékozó úr egy közeli oszlopot szúrt ki magának, mint ellenfél. Megeresztett pár rúgást, majd hirtelen úgy döntött, hogy inkább visszatér hozzám és segit kiüriteni a makeolis (rizsbor) palackot.




 

   ...Egyik éjszaka a metróban összefutottunk három amerikai matrózzal. Az épp Busanban veszteglő Golden Bear-en szolgáltak, pontosabban gyakorlatoztak, hogy majd egyszer saját teherszállitó hajójukat irányithassák. Mint megtudtam, 2 nap múlva indulnak északnak Alaszkába. Másnap megborotválkozva próbáltam átjutni a kikötő bejáratán. Gondolom, nem én voltam az első, aki a hajón felejtette az igazolványát... -átengedtek. Bár tudtam, hogy az utóbbi évek szabályzatai gyakoratilag esélytelenné tették a nemzetközi "hajóstoppot" (kivéve a privát hajókon), mégse tudtam volna aludni anélkül, hogy megpróbálom.

   A kapitány tekintélytparancsolóan, ám kedvesen fogadott, kérdésem nem lepte meg. Válasza egyértelmű "nem" volt a szabályzatra hivatkozva. "Fiam"-nak szólitott és sok szerencsét kivánva bocsátott utamra.

   


Categories: Magyarul, Dél-Korea, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments