Journal - Napló

371-381.nap Samcheok (Dél-Korea 2.)

Posted on August 27, 2010 at 5:15 AM

371-380.nap Samcheok


 

   A Samcheokban tanitó, amerikai származású Kentől kaptam egy visszajelzést, hogy -bár éppen két magyar srác van nála -szivesen lát. Csodálkoztam, hogy nem is emlitette a véletlen egybeesést.

   Elérve a várost kerestem egy telefonfülkét és felhivtam. Mondtam, hogy Péter vagyok Magyarországról. A válaszul érkező "Igen...?" nem volt túl meggyőző, ezért hozzátettem, hogy kanapészörfös vagyok. Nem tűnt biztosnak a dolgában, de végül kaptam útmutatást a kávézóhoz, ahol épp tanár kollégáival ütötte el a délutánt. Kb. fél órára rá sikerült is megtalálnom a fülkétől amúgy 200 méterre lévő helyet.

   Kezet fogtunk, s mondtam, hogy én vagyok Péter Magyarországról. Mire ő: "Nem, te nem Péter vagy Magyarországról." Majd nevetésben tört ki, s elmagyarázta, hogyan kavarodtak össze a szálak.




   Két magyar egyetemistát látott épp vendégül -egyiküket szintén Péternek hivták. Estére várta őket vissza egy barlanglátogatásból két mexikói sráccal egyetemben. Az én kanapészörfös profilom pedig nem egyértelmű a származásomat illetően, ugyanis még a norvég cimem szerepel rajta (ott kezdtem el kanapésokat fogadni). Igy egy norvégot várt, és nem értette, hogy "az éppen barlangászó Péter miért hivja fel és kér útbaigazitást".

   Napokig emlegettük a történteket, mindig jókat derülve rajta.

   Már csak két magyar vendégét kellett meglepnünk. Fél óra múlva a két Péter nevetve mutatkozott be egymásnak. Megismertem Gergőt is, ill. a két mexikói hátizsákost -ők ketten azonban még aznap este továbbutaztak.

   S a meglepetéseknek nem akart vége lenni. A magyar hátizsákokból hazai pálinka és pirosarany került elő, melyeknél szivetmelengetőbb felvezetés elképzelhetetlen lett volna egy éjjelbe nyúló beszélgetéshez, sörözéshez.

   Egy napig még együtt bóklásztunk a környéken, egy katonai őrállomás közvetlen szomszédságában megmártóztunk a tengerben, majd a srácok továbbindultak dél felé.

   (a blogjukat itt találjátok: http://fincsikimcsi.freeblog.hu/ )




   Koreában sok angol anyanyelvű (főleg amerikai) fiatal jön 1-1 évre nyelvet tanitani. Nem mindenki azt kapja, amit elvár. Magas fizetés, ingyen lakás, és munka, melyben nem kell megszakadni -ez alap. De aki királykodni jön ide, koreai lányokat hajkurászni, azok közül sokan napi rendszerességgel hol ebben, hol abban a kávézóban vagy bárban ücsörögnek unatkozva és panaszkodva.

   Kenben egy remek fickót ismerhettem meg. Nem csak hálás volt helyzetéért -nagy lakás, jó pénz-, de lelkes is a munkáját illetően. Minden este szenvedélyesen mesélte, mit tanultak aznap a gyerekekkel, mire hogyan reagáltak, min nevettek. Remekül kijöttünk Kennel, igy esett, hogy a tervezett 3-4 nap helyett 10-et töltöttem Samcheokban.

   Megismertem a jó humorú Ryant Dél-Afrikából -igy hárman szinte napi rendszerességgel összeültünk egy-egy sörre, vacsorára.




   A sokat látott és tapasztalt, igazi hátizsákos fenegyerek, Morgan is betoppant egy nap. Mint később kiderült, ugyanannak az internetes magazinnak szokott irni, mely által szervezett filmfesztiválon két filmünk is sikerrel szerepelt. Volt mit ünnepelni, s volt miről beszélni. Aznap éjjel a fél várost felébresztettük.


 

   Egyik nap fogtam magam, s a közeli hegyet meghóditva a másik oldalán leereszkedtem a kikötőbe. A halászokat vettem célba.

   Évekkel ezelőtt, még Norvégiában kacérkodtam a gondolattal, hogy egy halászhajón kéne dolgozni. Bár tettem lépéseket az ügy érdekében, idővel a kutyaszánozás "magába szippantott". A kutyák háttérbe szoritották a halakat. Most azonban Kenneth rákhalászos történetei újra felcsigáztak. S mivel már anyagi helyzetem is felvetette a munkavállalás mihamarabbi szükségességét, gondoltam, körbekérdezek itt, Koreában.




   Érdeklődve sétálgattam a hajók mentén. Mindegyikhez külön kis, elkeritett és lefedett rész tartozott, ahol a hálók tárolására, előkészitésére és a zsákmány feldolgozásához is volt hely. Egy kis kabinban egy úr épp hálót készitett. Bekopogtam, behivott, én pedig letelepedtem mellé, hogy lássam, miként is készül egy halászháló. Ám ő félbeszakitotta munkáját, váltottunk pár szót (inkább mutogattunk), majd kérdezte, hogy kérek-e kávét. Átmentünk a barátaihoz, akik nemrég jöhettek vissza a tengerről. Egy hölgy és egy úr a zsákmánnyal foglalatoskodott, a kapitány pedig egy kis sámlin ücsörögve cigarettázott. Már korábban is betertém hozzájuk, s elnéztem, amint dolgoznak, ám most VIP-ként érkeztem. Leültünk a kapitány mellé. Nyers halszeletekkel és sojuval (rizspálinka) kináltak. Ám ez csak gyomortágitás volt. Pár perc múlva beinvitáltak egy kis ebédlő- és konyharészbe, ahol már meg volt teritve az asztal. Megértettem, hogy "az öreg halász" miként maradt erejénél a nagy hallal viaskodva Hemingway kisregényében.




   A kapitány izmait mutatva biztatott, hogy egyem csak a nyers halat és igyam a sojut -attól leszek erős. De nem volt szükségem biztatásra. Az étel mintha azonnal energiává alakult volna a testemben -élvezettel nyeltem a talán egy órával azelőtt még a tengerben úszó halakat.

   Az ebédet követően legtöbbjük visszatért a munkájához. Még egy darabig elbeszélgettem a hálókészitővel, megnéztem a hajóját -s persze affelöl érdeklődtem, hogy elkisérhetném-e egy útjára. A válasz egyértelmű "nem" volt és jelezte, hogy a papirok miatt.

   Hát akkor irány a rendőrség -gondoltam. Elköszöntem és felkutattam a helyi rendőrörsöt, ahol kiderült, hogy komoly papirmunkát jelente az akció. Sőt, a kiélezett észak-dél-koreai helyzet miatt az alapállás az lenne, hogy egy kém van a halászhajón. Tehát a munkát elfejthettem, s végül az egyszeri halászútról is lemondtam -úgy éreztem, nem rabolhatom a halászok idejét ezzel. Felkeresni őket, felhivatni velük a rendőrséget, kitöltetni a papirokat, stb...



  

   Elsétáltam a kikötő legvégébe, ahol néhányan épp horgásztak egy piros világitótorony körül.

   Mig sok országban a horgászat kikapcsolódást jelent, Koreában egy igazi akciódús válfaját ismerhettem meg.

   A mesterséges gátat négyágú betondarabok százai ölelték körül. Ezeken helyezkedtek el a horgászok, s a tengert lesték. Majd egyikük hatalmasat orditott és a vizfelszin egy részére mutatott. A következő pillanatban már repült is a horgászzsinór végére erősitett horog -bár inkább kampónak nevezném- a megadott irányba. A horgász hatalmasakat rántva, nagy sebességgel húzta vissza a szereléket, melynek végén egy nagyobb hal fickándozott. S ez igy ment, mig a háló meg nem telt.

   Szó sem volt itt csaliról, se a horog bekapásáról. Feltűnt a halraj, közéjük dobták a kampót és megakasztották a halat. Egy ideig elnéztem a betondarabokon ide-odaszökdellő, már-már akrobatikus horgászatot űző koreaiakat, majd -megkerülve a hegyet- visszaballagtam Ken lakásához..




 

381.nap Jukbyeon


 

   Egy civilben utazó rendőr egészen a Haeshindag Park (Pénisz Park) bejáratáig vitt. A belépőjegy nem csak a parkba, de az ott található halász múzeumba való belépésre is feljogositott. Furcsa párositának tűnt a kettő.

   A parkban sétányok futnak hegynek fel s le fallosz-totemektől szegélyezve körülölelve egy mesés kis öblöt. A fából kifaragott totemek mellett fel-alámozgó, vizet köpő, fémszobrokat, ill. kőből faragott alkotásokat is találni -hasonló témában.

   A fő szenzációt azonban a látogatók jelentik. A női-férfi kapcsolatban állitólag igen konzervativ koreaiak nevetgélve, pajkos tekintettel fotózkodtak, némelyikük átölelve a fatotemeket, aktszobrokat.




   Az öböl fölé tornyosuló, modern múzeum anyaga tette némileg világossá a kapcsolatot a halászat és a férfi nemiszerv között. A helyi halászok hajdanán istenként tiszteltek egy fallikus követ a  biztonságos tengeri élet reményében.

 

   Kigyalogoltam a 7-es úthoz. Megúszva 3 gyönyörű kutya birtokvédelmező akcióját lengetni kezdtem. Egy kedves úr vitt el a közeli halászvároskába, Jukbyeonba. Koreai vörös gyömbér itallal kinált, majd egy adag sültkrumplival a kezemben bocsátott utamra.




   A szépségéért nehezen szerethető, mégis hangulatos Jukbyeon kis kikötőjében ülve majszoltam a krumplit elnézve a halászhajókat, mikor egy halász lépett hozzám. Egy szót sem szólt, csak a kezembe nyomott egy gyógyszernek tűnő, barnás üvegcsét, majd visszatért közeli hajójára és folytatta munkáját a hálóval. Az üvegcse energiaitalt rejtett (később feltűnt, hogy Koreában igen népszerűek ezek az -orvosságos üvegeket idéző, sokféle izben kapható- energiaitalok).

   Este Brandon és Kay várt egy kis szobácskával. Ez a kedves, ausztrál pár hosszú, hátizsákos, dél-kelet-ázsiai út után itt, Koreában álltak meg, hogy egy éves angoltanitással biztositsák a további utazáshoz szükséges pénzt. Egy-egy sörrel a kezünkben beszélgettünk az éjszakában.

 

 


Categories: Magyarul, Dél-Korea, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments