Journal - Napló

317-329.nap Golmud (Kina 2.)

Posted on June 21, 2010 at 11:10 AM

317-318.nap

 

   Először is új szállás után kellett néznünk. Hosszan gyalogoltunk nagy hátizsákjainkkal Golmud útjain, utcáin. A központ felé haladtunk, hol itt, hol ott kérdezősködve szállás után. Még a vonaton belelapoztunk egy útikönyvbe, mely "Golmud Hotel" néven ajánlott olcsó szállást. Senki nem ismerte.

   Az egyik sarkon belebotlottunk egy idősebb, kanadai párba. Ők az állomás melletti, drágább hotelben laktak, s épp sétára indultak a városban. Egy ideig velünk tartottak, de együttes erővel sem sikerült megtalálnunk az emlitett hotelt.

   Már azt fontolgattuk, hogy nekivágunk stoppal, s elhagyjuk a várost, mikor -betérve a sokadik hotelbe- mintha magától értedődő lenne, szobát kaptunk, ráadásul nagyon olcsón. Megszabadulva terheinktől, sétára indultunk.

 

 

   Golmud egy többszázezer lakosú város, mégsem fullasztó. Széles útjainak, egyhangú épületsorainak fák sokasága ad szint, életet. A központ pezseg, de a boltok nem egymás hegyén-hátán állnak, hanem szép sorban. A belvárostól kifelé haladva egyre kietlenebbek az utcák, bár szélességben nem változnak.

   "A park" erdő, sétány, vidámpark, játszótér és csónakázótó kedves keveréke, a közép-kelet-európai államok '80-as éveit idézte számomra. Átsétálva a parkon a város muszlim részébe jutottunk. A kinai stilusban épült mecset mögött épp új mecset, egész "muszlim-központ" épült. Besétáltunk az épitkezés területére. A kutya ránk se vakkantott, az épités vezetői kedvesen üdvözöltek.

    A város nyugati részét keresztező folyó volt a végcélunk. Elérve a folyót, örömmel konstatáltuk, hogy végre egy város, melynek van vége -azaz a stoppos tudja, hol álljon.

 

 

   Alex gyomra már régóta jelezte, hogy ott komolyabb probléma van, mint egy egyszerű gyomorrontás. Igy másnap elindultunk, hogy felkeressünk egy orvost. A városban sétálva elnéztük a a szeméttől a hatalmas bútorokig, különböző terheket triciklikkel szállitó helyieket. Alex otthon egy bandában billentyűs. Öröm volt nézni az arcát, mikor egy zongoraboltba botolva betértünk oda, s 10 hónap után végre ismét billenytyűkön játszhattak az ujjai. Akkor jött az ötlet. Szerezzünk egy triciklit, egy szintit, s zenés tekeréssel folytassuk az utunkat egy darabig!

   Nem vagyok egy nagy bicajos, Alexnek is "elég volt", hogy Madridból Isztambulba tekert, ez a terv mégis megfogott minket.

   Kis körbeszaglászással kideritettük, hogy egyáltalán nem lehetetlen a megvalósitás. 100-150 dollár közötti árért mindent be tunánk szerezni, ami egy ilyen úthoz kellhet -beleértve egy platós triciklit és a szintetizátort is.

 

   Felkerestük a rendőrséget, hogy Kina egyik északi tartományába való látogatáshoz szükséges engedély után érdeklődjük (fel akartunk tekerni a Nagy Falhoz, majd -amennyire az utak kiépitettsége ezt lehetővé teszi- a Fal mentén kelet, a főváros felé haladni). Meglepetésünkre az őrsön egy hölgy és egy úr is remekül beszélt angolul.

   A "tökéletes" rendőrrel álltunk szemben. A munkáját 100%-osan komolyan vevő úrtól megkaptuk a kellő információkat. Biciklivel akarunk felmenni a tartományba? Egy kedves mosoly, majd szigorú tekintet -igy nem adhat ki engedélyt. Csak ha busszal megyünk. Sebaj, útvonalat változtatunk. Kedvesen, már-már együttérző arccal, Alex állapota felül érdeklődve kaptunk információt a helyi kórházról. Majd ismét a pókerarc -melyik szállodában lakunk? Nem tudjuk a nevét. Tudjuk-e, hogy csak erre jogosult hotelek fogadhatnak külföldieket? Kaphatnánk egy listát ezekről a hotelekről? Nincs lista. Elkérte az útleveleinket -bekerültünk a "rendszerbe". Mint "régi barátok" búcsúztattak.

   Ezt követően Vita a buszpályaudvar felé vette az irányt, mi pedig a kórházba. Az idős orvos néninek kézzel-lábbal magyaráztuk, mi a probléma, végül felirt Alexnek egy teherautónyi antibiotikumot. Este Vita -sok szerencsét kivánva triciklis akciónkhoz- elbúcsúzott és buszra szállt dél felé.

 

 

319.nap

 

   Délelőtt megjelent a hotel főnöknője, s el lettünk küldve. Mig félszemmel triciklit kerestünk, szállás után kutatva jártuk a várost. A park északi oldalán, iszlám részen találtunk is egy szobát. Megszabadulva terhünktől, egy közeli boltból felhivtuk Alex Shanghajban dolgozó barátját, hogy a "riksa-piac" kinai nevével növeljük esélyünket. Miután a boltos papirra vetette nekünk a megfelelő "irásjeleket" szállásadóink meggondolták magukat, s eltanácsoltak.

   Sötétedésig a városban bóklásztunk. Több triciklit kipróbáltunk, de vagy nagyon rossz állapotban voltak, vagy a tulaj nem akart megválni tőle. Szállást sem találtunk.

   Egy üvegfalú épület előtt elhaladva néhány lány jelent meg az ajtóban. Megkérdeztük, tudnak-e szállást a számunkra, mire átkisértek a közelben álló hotelbe. Már jártunk ott, igy nem lepett meg, hogy elutasitottak. Ám igy a lányok számára is világos lett, hogy külföldiként nem egyszerü olcsó szállást találni és felajánlották, hogy fizessünk be egy-egy lábmasszázsra, s akkor náluk tölthetjük az éjszakát. Ekkor derült ki, hogy egy masszázsszalon kedves alkalmazottaival van dolgunk.

  Felvezettek egy masszázsszobába, ahol letehettük a cuccainkat, majd ketten átkisértek a szomszéd étterembe és akkora adag vacsorát rendeltek nekünk, hogy -bár minden tőlünk telhetőt megtettünk- sehogysem tudtuk kiüriteni az asztal közepén álló, mindenféle jóval teli tálat.

   Visszatérve a "szobánkba" a lányok teával, édességgel kináltak. Egyikük mobilos szótárának segitségével kommunikáltunk. Lábainkat mindenféle fűszerrel gazdagitott forró vizben áztatták, majd gyakorlott kezekkel gyúrták, ropogtatták. A masszázs után még sokáig jó hangulat uralkodott a szobában -leggyakrabban pusztán kommunikációnk esetlenségén nevettünk nagyokat.

 

 

320-329.nap

 

   A hátizsákjainkat nem hagyhattuk a masszázsszalonban, igy ismét megpakolva indultunk tricikli- és hotelvadászatra. A keleti rész felé vettük az irányt. A külvárosban sétálva lestük az arra járó háromkerekűeket, mikor egy jabb hotel bukkant fel az orrunk előtt a semmiből. Az előtte parkoló autók alapján nem a mi pénztárcánknak találták ki, de azért odaléptünk a recepcióslányhoz. Rövid alkudozás után kivettünk egy szobát. A lány elkérte az adatainkat, igy -hittem én- végre egy olyan hotelben szállunk meg, ahonnan nem küldenek majd el a rendőrségtől tartva, azaz megvan az erre vonatkozó engedélyük. Meglepetésünkre a szobában internetkábel fogadott, igy az "otthon" töltött órák is hasznosan telhettek.

   Immáron tatyók nélkül folytattuk a riksavadászatot. Idővel megláttunk egy igen jó állapoban lévőt egy bolt előtt. A tulajdonos boltvezető hajlott is az üzletre, de igen sokat kért a járművért. Nevetve ment az alkudozás, már félig a miénknek éreztük "az árut", mikor felbukkant a feleség és kijelentette, hogy a tricikli nem eladó. Vitának nem volt helye.

 

 

   Nem először fordult elő, hogy ilyen nyiltan szembesültünk a kinai családokra jellemző, női dominanciával. Néhány napja a feleség felbukkanásával küldött el a férj egy hotelből, illetve a másnapi szintetizátor vásárlásnál is -bár mi remek alkudozásba kezdtünk a férjjel- megjelent a feleség és azonnal, ellenkezést nem tűrve lefixálta az árat. A legtöbb taxisofőr nő, a nagyvárosokban a buszok kormányánál nők ülnek, az autószerelő műhelyekben olajos női kezek markolják a hegesztőpisztolyt, az asztalosműhelyben mosolygó hölgy tolja a fát a vastagolón... Az európai kultúrához képest a különböző munkaágazatok, foglakozások kevésbé felosztottnak tűnnek nők és férfiak között. A családokban pedig feltehetően kevésbé titkoltan "viselik a nők a nadrágot".

 

   Még aznap délután egy bicikliszerelőbe botlottunk az egyik utcasarkon. Napernyő árnyékában dolgozott, melyet egy tricikli tartott egyensúlyban. Meglepően hamar megegyeztünk, s megvettük a járművet pumpástul, lakatostul 350 juanért (kb.50 USD).

  Az ezt követő napok nagyrészt az út előkészitésével teltek. Beszereztünk néhány szerszámot, melyekre egy tekerős út során szükség lehet, lefestettük háromkerekűnket, mely a Vita nevet kapta a német lány után, aki velünk volt az ötlet születésénél. A hotel oldalszárnyában konyha is működött, ahol olcsón ehettünk.

 

 

   Megismertük Kirint, aki a szomszéd szobában lakott, s terepmérő munkája szólitotta Pekingből Golmudba. Nemcsak a segitségünkre volt angol nyelvtudásával a helyi kommunikációban, de egy-egy vacsorát, esti sörözést, táncolást is köszönhettünk neki.

   Egyik nap Chen, a recepciós lány jelezte, hogy szeretne egy fotót. Én úgy értelmeztem, hogy egy közös fotót, mig Kirin aszisztálásával ki nem derült, hogy a lány arra kér, hogy készitsek fotókat róla. Nem igazán volt világos, milyen képeket vár tőlem, mindenesetre egyik reggel Kirinnel hárman elindultunk a "fotóstúrára". Chen leintett egy taxit és kimentünk a város keleti szélére egy parkba. Borús, szeles idő volt. Sétáltunk, én meg kattintgattam. A végére Chen édesanyja is megjelent -kettőjükről is csináltam néhány képet. Átfázva tértünk vissza a szállodába, melyet -mint kiderült- Chen édesanyja vezetett. Estére elhivtak minket vacsorázni.

 

 

  Alex gyomra nem javult, igy visszatértünk a kórházba. Ez alkalommal már teszteket készitettek, s gyomorfertőzésre újabb hadseregnyi gyógyszert adtak. Aznap este hosszú beszélgetés zajlott le Alex és orvos édesanyja között, hogy melyik gyógyszer vajon mi, s ezekből melyiket szedje, melyiket ne. Étrendjére is odafigyelt, igy szép lassan javulás mutatkozott.

   Utolsó éjszaka a Berlinben megrendezett Road Junky Travel Film Festival online adását követtük az interneten (ahova két filmünket is meghivtak), majd elérkezettnek láttuk az időt, hogy nyeregbe szálljunk, s zenét csempésszünk a Tibet-fennsik magányába.

 

Categories: Magyarul, Kina , by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

1 Comment

Reply Judit H Buzas
7:27 PM on July 1, 2010 
Kina es a noi dominancia? Valahogy erre az egyre nem gondoltam volna Kinaval kapcsolatban. es megis makes sense to me. a milliardos nagysagrendu populacional ez teljesen esszeru, hogy a nok nemcsak otthoni munkaval foglalatoskodnak, hanem autot is szerelnek. es az otthoni dominanciaval kapcs pedig: nem letezne, ha a ferfiak nem igenyelnek:))
Orulok, hogy olvashatlak, irj minel tobbet!!!
Jo utat, es vigyazzatok magatokra!
Udv J