Journal - Napló

255-257.nap Jaipur (India 6.)

Posted on April 24, 2010 at 6:57 AM

265-267.nap


 

   Agrában felpattantam egy buszra és kimentem vele a nyugat felé futó főút elejére a fizető kapukhoz. Nem sokat kellett várnom, s már egy csupaszin, csupalyuk és csuparozsda kamion fülkéjében ültem. Két férfi felváltva vezetett, alig-alig esett egy-két szó köztük az út alatt. Az anyósülésen utazó néha a műszerfalra csapott, ami azt jelentette, hogy szabad az út a baloldali sávban. A többórás út alatt végig indiai számok szóltak a hangfalakból -én sem erőltettem a kommunikációt.

   Rajasthan felé haladva mindinkább a tevék húzta szekerek domináltak. Jaipurban ismerős ismerősénél szálltam volna meg, ám az illetőt nem sikerült elérnem. Már este volt, mikor szállás után kezdtem kutatni. Találtam néhány hotelt, de mind tele volt. Maradt a "nem ajánlott" módszer.




   A közelben álló riksáknál olcsó hotel után kérdezősködtem. Egyikük "kapva-kapott" az alkalmon, s már hivta is egy hoteles ismerősét telefonon. Kétkedésemet szóvá tettem, mire ő garantálta, hogy tud egy szobát nekem 200 rupiért. Odavisz, s ha nem kapok szobát, ingyen visszahoz a helyre, ahol épp állunk.

   Világos volt, hogy mindez nem a két szép szememért történik, ám itt valami másnak is lennie kellett a háttérben azon felül, hogy ha ő szerez kuncsaftot a hotelnek, akkor a fuvardijon felül is üti pénz a markát.

   Leparkolt a hotel előtt, s mondta, hogy először beszéljek a főnökkel. Egy kis, eldugott ékszerüzletbe vezettek be, melynek hátsó, kis helységében "tárt karokkal", kedves szavakkal fogadott a góré. Kapcsolatunkat azonnal baráti alapokra helyezte, teára, vacsorára invitált. Mondtam, hogy előbb becsekkolnék, feltöltenék egy blogot és elolvasnám az e-mailjeimet, mire azonnal felajánlotta hogy "Csicska", egy fiatal és kedves fiú, aki állandóan körülötte sürgött-forgott elvezet majd egy internet kávézóhoz.

   Igy is történt. Már késő este volt, mire visszaértünk. Az ékszerüzlet előtt kérték, hogy várjak, épp üzleti megbeszélés folyik odabenn. A főnök barátjával, s feltehetően üzlettársával beszélgettem, aki Thaiföldön lakott, de szinte állandóan mozgásban volt a világban, hol itt, hol ott ápolta az arany útját. Lelkesen beszélt Thaiföldről, az ottani vallási- és egyéb kötöttségektől mentes, szabad életről.

   A Góré "régi barátként" fogadott. Az utamról kérdezgetett, merre jártam India előtt, miként s hogyan utazok stb. S persze az oly' sokszor elhangzó kérdés is előkerült, miszerint miből finanszirozom az utat. Mondtam, hogy a kiadásaim minimálisak, s ha majd -1-2 hónapon belül- elfogy a pénzem, akkor megállok majd, s munkát keresek ott, ahol épp vagyok.

   Ekkor bújt ki a szög a zsákból. Felvezetésül nemzetközi kapcsolataikatt vázolta fel, a különböző országokban fellelhető ékszerüzleteiket, szervezett vásáraikat emlitette, ahova gyakran keresnek külföldi munkaerőt is. Japán, Thaiföld, Ausztrália, európai országok -a világon mindenfelé kiterjedt a láncolat. Néhány mondat után már "volt melóm" Japánban.

   Majd a jelen következett. Azaz, hogy hogyan működhetnénk együtt már most úgy, hogy mindketten jól járjunk. Az indiai állam -állitólag- 250%-os adót vet ki a külföldre exportált ékszerekre. Azaz ha ők el akarják látni pl. az európai üzleteiket áruval, a nyereségük minimálisra csökken. Ám van egy kiskapu, mellyel megkerülhető az adó. Külföldi turisták 35ezer eurónyi értékben vásárolhatnak ékszert Indiában, s azt akár postán is hazaküldhetik adómentesen. Azaz, ha ő papiron elad nekem ékszert pl. 10ezer euró értékben, s én azt feladom a postán, majd hazaérve úgy döntök, hogy mégsem kell nekem az áru, s visszaszolgáltatom egy ottani ékszerüzletüknek, akkor gyakorlatilag egy "legális" folyamat zajlott le, s mégis adófizetés nélkül jutott külföldre az áru.




   A részleteket másnap délelőtti találkozónkon tudtam meg.

   Amennyi készpénzt fel tudok mutatni (azaz, amennyi pénzt a bankszámlámról 1-2 nap lefolyása alatt le tudok emelni, (ill. akár ismerős is küldhet át nekem készpénzt, melyet nem használnék, tehát a kezemből kiadnom nem kell), akkora értékben, ill. kicsit magasabb értékben is ő papiron elad nekem ékszert. Biztositást kötünk a postai küldeményre, majd feladom a csomagot pl. Olaszországba. Ezt mind ők fizetik. Ezt követően 2-3 napig velük kell maradnom, mert előfordulhat, hogy felhivnak a vámtól, hogy igazoljam, hogy volt ennyi és ennyi pénzem megvenni az ékszereket (ehhez kell a banktól/pénzautomatánál kapott, a készpénz felvételét bizonyitó papir). Ezalatt az idő alatt teljes ellátást, hotelszobát kapok. Majd vesznek nekem egy repülőjegyet Olaszhonba. Odarepülök, a postán felveszem a csomagot, majd kézbesitem a helyi ékszerüzletükbe, ahol aláirok egy papirt, miszerint "a családomnak/barátaimnak mégsem tetszett az ajándék, s vissza akarom adni". Ezt követően megkapom az ékszerek árát (azaz megduplázódik az a pénz, amennyit én fel tudtam mutatni Indiában), és egy repjegyet vissza Indiába, vagy szinte bármely más országba. Mindezen idő alatt hotelszobát, ellátást kapok.




   Aznap több, fiatal turistát is láttam tárgyalni a Főnökkel, ill. távozni az irodából egy-egy kisebb csomaggal. Kiváncsiságom -megtudni, hogyan is működik az üzlet- nagyjából ki lett elégitve, ám a helyzet egyre inkább úgy festett, hogy miután ők beavattak némi titokba, el is várják -érthető módon- az együttműködést, azaz a részvételt. Ez igy persze nem volt kimondva, ám "baráti lepelbe" bújva éreztetve volt, hogy ha az ember egyszer elindul ezen az úton, akkor végig is illik menni rajta. Logikus, hiszen ők is rizikót vállalnak ezzel.

   Internetre van szükségem a banki ügyekhez? Nem probléma, egyikük elvisz motoron. ノhes vagyok? Majd együtt eszünk, jó hangulatban, nevetve. Le akarom fotózni az éjszakai várost? Egyikük a szomszédban épitkezik, s az épület tetejéről gyönyörű a kilátás. Vizért megyek? A hotelben is árulnak... Hova megyek?! Nem gond, együtt megyünk, elintézzük, majd ők segitenek, hisz barátok vagyunk. És satöbbi. Mosolyogva, de ellenkezést kizáró hangsúllyal.

   A hotel recepciójánál mindig ugyanazt a mogorva, "rosszarcú" férfit láttam. A szobám előtt, a szemközti szoba ajtajában látszólag csak tévézve, de egy másik férfi ült szinte állandó jelleggel.

   Na ez már nem tetszett. Ideje volt megpattanni (a rendőrséget korruptságáról oly' sokat hallva nagyon hamar kizártam). Az ablakokon rács, az épület tetejéről nincs leút, a szomszéd épületek túl messze állnak.

   Aznap este nagy, baráti vacsora volt, melyet élő tabla-zene, sör és többeknek füves cigi követett a hotel épületének lapos tetején. Egyenlőre kivártam, remélve, hogy egyszer csak jön a váltás a recepción, egyszer csak aludni tér az "őröm".




   Hajnal 3 körül kilestem a szobámból. A szemközti ajtó zárva volt, a hotel bejáratánál, a földön keresztben aludt egy alak. Az ajtó kilincsétől feszes madzag indult, de hogy a másik végén mi vagy ki volt, azt nem láttam a sötétben.

   6 körül hangokat hallottam kintről. Akkor már össze voltam pakolva. Váltás volt a recepción, gondoltam, megpróbálom a kicsekkolást. Ha az új recepciós nem hiszi azt, hogy benne vagyok a "buliban", vagy hogy esetleg meg akarok lógni némi ékszerrel, akkor csak elengednek.

   Felöltöttem a "rossz arcot" én is, kiléptem a szobából és odamentem a pulthoz. A tekintet, amit kaptam nem volt valami bizalomgerjesztő, de gondolom, az enyém sem. Ketten voltak ott, összenéztek, mikor jeleztem, hogy kicsekkolnék. Ez volt az a pillanat, mikor el kellett oszlatni a gyanút, s valahogy "bizonyitani", hogy azért én "jó gyerek" vagyok. Mondtam, hogy tartozom 2 ásványviz árával, azokat is kifizetném. Értetlen arc volt a válasz, majd lassan elindult a gépezet, fizettem, átvették a kulcsot. Néhány perc múlva kiléptem az ajtón.

   Nem tudtam, mibe nyúltam. Hogy kis gazfickókkal hozott-e össze a sors, vagy egy nagyobb "szervezettel". Nem igazán hittem, hogy keresni kezdenek, de azért úgy döntöttem, pár napra meghúzom magam. Egy hely volt, ahova mehettem anélkül, hogy az útlevelemet és minden adatomat kérték volna, s ez Delhi volt (nemcsak hotelekben még az internetkávézókban is elkérik az útlevelet, azaz szinte mindenhol lenyomozható az ember).

   Felhivtam Luckyt, mondtam, hogy jönnék, s hogy miért. "Miért nem szóltál? Szétszedtük volna az egész ékszerbagázst! Hogy jöhetsz-e? Családtag vagy..."



Categories: Magyarul, India

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

1 Comment

Reply Misa
3:46 PM on April 27, 2010 
Baszki... pulzusom az egekeben :)