Journal - Napló

202-203.nap Delhi 1. (India 3.)

Posted on March 25, 2010 at 4:45 PM

202.nap


 

   Megállt egy kisbusz. A két férfi Delhibe igyekezett. Elkövettem azt a hibát, hogy önsajnáltató módon elmeséltem nekik a pénztárcám történetét. Az akadozó kommunikációból annyit helyesen vettem ki, hogy a főváros repteréről taxiztak utasokat Jalandharba, s most hazafelé tartottak. Lassacskán aztán világossá vált, hogy az anyósűlésen ülő úr is csak utas -fizető utas. Azaz a taxi visszafelé is taxi. Hamarosan megtelt az autó. Tőlem viszont nem fogadott el pénzt a sofőr, hiába mondtam, hogy van. Sőt, a főváros közelébe érve meghivott a házába.

   Kétlem, hogy ha magamban tartom a Jalandharban történteket, az kevésbé barátságossá tette volna a viszonyt köztünk, ám igy a sajnálat is ott lebegett a levegőben. "Nem vagyok gazdag, de szeretném, ha nálunk töltenéd az éjszakát". Elsűllyedtem szégyenemben.




   Fiatal feleségével és testvérével élt egy kis tetőtéri lakásban. A kisbusszal való taxizás családi vállalkozásként futott. Egy-egy taxis kör kb. 24 órás vezetést jelentett. Egy rövid éjszaka és egy délelőtt otthon, majd ismét másfél napig távol, hétvégét nem ismerve.

   Késő este értünk Delhibe. A felesége finom vacsorát készitett. Én elpilledve, ő jogosan fáradtan bambulta a tévét, majd eltettük magunkat másnapra.



 

203.nap


 

   Korán keltünk. Mindketten odakuporodtak az ágyra, melyben aludtam. Teát szürcsölgettünk, és birit (levélbe csavart dohány) szivtunk. Előkerült egy öreg vizipipa is, nevetve  próbáltuk "beletűzni" a ribiket. Megjelent néhány srác is a szomszédságból.

   Kaptam két, tojásnyi gombócot egy kis tányéron. Édes és tömény, ezerféle alapanyagból összegyúrt golyók voltak, alig birtam megenni, pedig nagyon izlett. Majd megkérdezték, hogy reggelizhetünk-e? Ekkor újabb nevetés tört ki, látva a "dehát nem ez volt reggeli?!"-arcomat.




   Már magasan járt a nap, mikor riksára pattantam, s átzötyögtem kanapészörfös vendéglátóm lakásához.


 

   Néhány nappal később, mikor már kezemben volt az új bankkártyám, találkozót beszéltem meg a fiatal párral. Biztos voltam benne, hogy ez alkalommal sem fogadnák el a fuvarpénzt tőlem, de -mivel náluk találkoztunk volna- elrejthettem volna a lakásukban. Az, egy korai reggelre megbeszélt látogatást egy hányós éjszaka lemondatta velem, és másikat már nem tudtam megbeszélni velük. Cimüket, telefonszámukat is elvesztettem.


 

   A riksa egy saroknál rakott ki, lakóházak sűrű szövevénye és egy park találkozásánal. A park és az azt szegélyező, garázssort idéző, szegények lakta rész felöl szemét és ürülék szagát hozta a szél. A lépcsőházban felfelé haladva ezt egyre kevésbé lehetett érezni, mig felérve a legfelső szintre teljesen el is tűnt.




   Egy kb. 20 m2-es szobába léptem be. 6-7-en is köszöntöttek, hirtelen azt se tudtam, ki a házigazda. Néhányuk egy-egy laptop fölé görnyedt, a többiek pedig beszélgettek, számitógépező társaik netes "kalandjait" követték nyomon hangosan kommentálva azokat. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez az egyszerűen berendezett szoba hetekre az otthonom lesz.

   Egy nagy franciaágy, két matrac, egy szekrény, a sarokban pedig egy tévé. Két bejárat, ill. egy kisebb ajtó, mely a fürdőszobába nyilt. A falon Bob Marley, mellette Sai Baba (guru) képe. Hangos trance-zene, a levegőben wifi internet-hullámok. Egy zuhany után be is ettem magam az egyik sarokba és nekiestem az első iráni blognak. Hajnali 3-kor már fel is töltöttem a netre. A szobában még zajlott az élet, mikor magamra húztam a takarót, s lehunytam a szemem. Néhány másodpercig maradtam csak igy. Lucky "ébresztett" -megyünk Rishikeshbe! Egy buliból jöttek vissza tele lelkesedéssel. Hamar összepakoltunk néhány cuccot, majd öten bepattantunk egy autóba, s elindultunk a párszáz km-re, a Himalájában, a Gangesz mentén fekvő, szent helyre.




 

   Nem ez volt az utolsó utam/utunk a Himalája indiai részébe, s nem is a legmaradandóbb. A későbbiekben -kiemelendő 1-2 napot a Luckyval és barátaival töltött heteimből- irok majd erről a szent helyről is.

   

   Visszatérve Delhibe beettem magam a szoba sarkába és 2 hétig ki sem mozdultam onnan. A lakótömb alagsorában működő kis konyhából, akár napi háromszor is étkezhettem, olcsón. A srácok hivtak ide is, oda is, de az első 10-12 napban nem éltem a lehetőséggel, gondolatban még Iránban voltam. S ezt ők tiszteletben is tartottak, amiért külön hálás vagyok nekik.

   A náluk töltött napok, hetek alatt születtek meg az iráni és pakisztáni blogok, két kisfilm, fotóalbumok... Egy idő után pedig a fővárosi életbe is belevetettem magam. Lucky és Archit lelkesen mutatták meg a nevezetességeket, de a mindennapjaikban is önzetlenül helyet adtak.

  

 

Categories: Magyarul, India , by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments