Journal - Napló

199-200.nap India 1.

Posted on March 7, 2010 at 3:35 AM

 

199-200.nap


 

   Még épp időben értük el a határt. Mi voltunk az utolsók, akik aznap Pakisztánból Indiába léptek,  igy a hires határzáró ceremóniát már onnan nézhettük meg. A lelátó megtelt "Hindusztán"-t skandáló, üvöltő emberekkel. A pakisztáni oldal (legalábbis aznap) igen gyengén adta elő, talán ha kétszázan lehettek.




   A ceremónia korlátok között tartott vetélkedésnek tűnt a két oldal között, a kellő tisztelet megadásával. A katonák magasan a levegőbe rúgva, hatalmas léptekkel meneteltek (rohantak) a másik oldal felé, s az olykor-olykor kinyiló kapuban szinte egymást érve, nagyot dobbantva fordultak vissza. Mig egy tiszt énekkel, kiáltásokkal lelkesitette a hallgatóságot, a pár méterenként álló őrök azon igyekeztek, hogy e lelkesedés ne nőjjön túl a lelátón. Sikerrel.

   



   Pár percre szóba elegyedtünk egy lánnyal, aki hónapokig tanult Pakisztánban, s most pár hétig Indiában készült utazgatni. Ő emlitette az amritsari Golden Temple-t, ahol forró zuhany és szállás is várja az arrajárót.

   Ránk sötétedett, mire annyira elhagytuk a határt, hogy stoppolni kezdhettünk. Egy apró falunál álltunk. Se közvilágitás, se forgalom, ráadásul Indiában az ("európai ill. amerikai értelemben vett") autóstopp nem éppen elterjedt utazási forma, nagyon kevesen ismerik. Joenak már nem sok napja maradt Norvégiába való visszatéréséig. Elbúcsúztunk, s ő felpattant az Amritsarba tartó buszra.

   Én se sok értelmét láttam a további próbálkozásnak, igy bebandukoltam a falucskába, hogy sátorhely után érdeklődjek. Megálltam egy kis, szikh templomnál. A külső felületen láthatóan munkálatok folytak, szines, frissen festett részeket lehetett látni. Kisebb csoport gyűlt össze a kis téren, érdeklődve, némelyek gyanújukat keményebb arcvonások mögé rejtve tekintgettek felém. Igyekeztem elmutogatni, hogy van egy sátram, s azt szeretném valahol felállitani -megengedik-e? Válaszul az egyik úr megjelent egy lábas fakeretre kifeszitett sűrű hálóval -ággyal, s beállitották nekem a templomocskába.




   Feltünt egy srác, aki beszélt kicsit angolul, s átvette az irányitást. Mondta, hogy kövessem, náluk fogok aludni. Mikor vissza akartam szolgáltatni az ágyat, elállták az utamat, sőt karon fogva húztak tovább jelezve, hogy ez szóba se jöhet, majd ők elrendezik.

   Először egy barátjához mentünk, ahol finom vacsorával kináltak, majd átgyalogoltunk őhozzá. Az idősebbek lelkes kondisok voltak, focis és más sportteljesitményeikről meséltek a szikh guruk képeivel diszitett szobácskában. Az Apát is megismerhettem, aki -többek között- az orvosi feladatokat is ellátja a faluban és környékén.

   Mint kiderült, kisebb fesztivál volt aznap a szomszéd udvarban. Sátortető alatt játszott egy kis együttes, a hallgatók L-alakban, derékig pokrócokba bugyolálva ültek két oldalt. Forró teát szürcsölgetve figyeltük a lehelleteik ködébe vesző zenészeket, hallgattuk ritmusos játékukat, szenvedélyes éneküket.



   

   Másnap reggel korán, forró teával ébresztettek mindannyiunkat. Felélénkülve a srácok azt ajánlották, hogy tegyünk egy sétát. Kigyalogoltunk a faluból, át az út másik oldalán a termőföldekre. Egyikük nevetve leszaladt az útról, be a föld közepére, letolta a nadrágját, hogy leguggolva elvégezze a dolgát.  A többiek röhögtek, kérdezték, hogy nálunk vannak-e szabadtéri wécék? Mondtam, hogy még nem találkoztam ezzel a fajta megoldással Magyarországon, de ettől az még nem kizárt. Sorban maradoztak le a srácok és szóródtak szét a földeken. Bár felkészitettem magam erre az új élményre, a testem ezt egyenlőre nem támogatta. Maradtam hát az úton egyedül, nem tudva, merre nézzek. Visszaérve a házhoz, azonnal a mellékhelység felé irányitottak. Azt hiszem, némileg tanácstalanok lettek, mikor azt sem vettem igénybe (lévén az ember nem mindig maga dönti el, mikor...).




   A reggeli "sétát" követően még nem jött el a reggeli ideje. A falu "felszálláshoz" készülődött. A falu fiataljai (de néhány idősebb is) felkapaszkodtak a lapos tetőkre, szines sárkányok emelkedtek a magasba, s megkezdődött a harc. Bemutatva tudományomat, a sárkányom a frontvonalat messze elkerülve inkább a szüret mellett döntött, és egy fán landolt. Mikor valaki győzedelmeskedett, azaz ügyesen manőverezve sárkányával elvágta egy másik sárkány madzagját, a győztes háztetőn éljenzés tört ki. De a veszteseknél sem lankadt a lelkesedés. Egy fintort követően hamar előkerült és támadásba lendült az újabb égi katona.




   Ezalatt az anyuka és lánya reggelit készitett az udvar kis kemencéjén. A  konyhai teendők láthatóan szinte az egész napjukat lefoglalták. A srácok csak egy-két falatot ettek, majd szép sorjában elszállingóztak az udvaron rögtönzött "reggeliző ágyról". Már összepakolva búcsúzni akartam, de hiába kerestem őket. Ekkor derült ki, hogy a fiatal lány, -aki édesanyja körül sürgött-forgott, és addig csak egy-egy kedves mosollyal jelezte jelenlétét- is beszél angolul. Tőle tudtam meg, merre találom a fiúkat. Megköszönve vendéglátásukat köszöntem el az Anyától és lányaitól, majd kigyalogoltam a földekre, ahol a fiúk apjuk vezetésével épp füvet sarlóztak a teheneknek. Tőlük is nagy hálával vettem búcsút.




   Hosszan gyalogoltam az út szélén, mig egy úr motorral meg nem állt mellettem. Egy pillanat múlva már a nem éppen áramvonalas, hatalmas hátizsákommal egyensúlyozva, de már kétkeréken közeledtem Amritsar felé.


   Még Pakisztánban úgy döntöttem, hogy az indiai részen először Delhi felé veszem az irányt, hogy minél gyorsabban bepótolhassam a biztonsági okokból elhalasztott iráni blogokat. Dehát elég ok volt ez ahhoz, hogy ne szálljak be a sarlózásba?




Categories: Magyarul, India , by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments