Journal - Napló

147-150.nap Irán 1.

Posted on January 16, 2010 at 8:00 AM

  

   6 hetet töltöttem Iránban (2 héttel meghosszabbitották az egyhónapos vizumomat). Ebből 4-et a fővárosban, igy az ország többi részére nem sok időm maradt. De örültem és örülök, hogy a vizumügyek Teheránban tartottak. Ottani barátaimnak köszönhetően megtanulhattam értékelni azt a szabadságot, amibe én -magyarként- beleszülettem, és szinte egész életemben észrevétlenül vett körül -hála őseink ezirányú küzdelmeinek.

   Utam a következő iráni városokon vezetett keresztül: Marand – Tabriz – Teherán – Qom – Kashan – Yazd – Sirjan – Bam – Zahedan.

   A vallási köntösben diszelgő, helyi vezetés kiemelten ügyel arra, hogy ne jusson ki információ az országból Irán jelenéről -persze nem sok sikerrel. Amiben viszont hatásosan lépnek fel, az a tiltakozásukat jelző, alapvető szabadságjogokra éhes helyiek bebörtönzése, megkinzása, megerőszakolása és/vagy eltüntetése.

   Az iráni blogok "névtelenek", a fotók pedig "arctalanok" lesznek.




 

147-148.nap


 

   A határ iráni oldalán egy úr behivott minket egy külön irodába. Feltett néhány kérdést az utazásunkkal kapcsolatban, ill. felhivta egy kollégáját, aki anno az oroszoknak dolgozott magyar tolmácsként, s mindig készen állt egy kis baráti csevegésre. Néhány perc múltán meg is jelent és boldogan izlelgetve a szót "szerbusz"-val üdvözölt. Váltottunk néhány szót, majd -végezvén a formalitásokkal is- beléphettünk az országba.

   A török úr, aki a határig hozott minket, nem volt ilyen szerencsés. Miután visszaszálltunk az autójába, hogy Marand városáig még vele tartsunk, még ide-oda kellett rohangálnia különböző formanyomtatványokkal. Köpve jelezte, hogy "ezek csak pénzt akarnak", és hogy "Irán nem iszlám".




   Kelet felé haladva folytatódtak a fenséges hegyek vonulatai esőfelhőkkel koronázva, az alacsonyabb dombok itt viszont már vöröses szinekben játszódtak. Egy-egy birkanyáj és elhagyatott téglaépület tünt csak fel időként az amúgy elhagyatott tájon.

   Egy-egy éjszakát/napot töltöttünk Marand, ill. Tabriz városában. A járdákat mindkét városban feketére festi az emberek rejtőzködő, minden feltűnést kerülő, sötét ruházata. A fotós paparazzinak érzi magát. Ám szóba elegyedve egy-egy férfival hamar kiderül, hogy -mégha első pillantásra zárkozottnak tűnnek is- segtőkészek és nyitottak. A bazárban a birkafejtől a mosóporon át a ruhadarabokig minden kapható. Az édesre főzött, karalábét idéző, utcán kapható csemege pedig remek fűtést biztosit a testnek.



   

149-150.nap   Tabriz - Teherán


 

   Egy többórás gyaloglást és egy rövidebb fuvart követően, szinte azonnal megállt nekünk egy srác, aki a főváros felé igyekezett. M egyik barátnőjét látogatta meg Tabrizban (a barátnő-kifejezést Iránban gyakran a szexuális partnerre használják, azaz illegális kapcsolatra), aki rúzsával a szélvédőn hagyta névjegyét, egy szivet. Dobhártyaszaggató mélynyomó és az iráni DJ Alligator dübörögve jelezte, merre járunk.

   Estére értünk Zajnanba, ahonnan mi észak felé akartunk tovább menni, a Kaszpi-tenger partjára. M bekanyarodott velünk a városba, majd megkérdezte, hogy "alkohol?", és vigyorgott (Iránban csak illegális úton lehet alkoholhoz jutni, fogyasztása tilos, botütéssel büntetik -mégis, az eddigi út során ebben az országban kináltak a legtöbbször alkohollal).

   Lassan hajtott és a járdát kémlelte a számára is ismeretlen városban. Néha még jobban lelassitva, hosszasan vizsgált egy-egy arcot. Egyszercsak félrehúzódott, kiugrott a kocsiból, váltott néhány szót egy férfival, majd visszaszállt hozzánk. Vigyorogva jelezte, hogy megtalálta, akit keresett. Néhány perc múlva megjelent a férfi és a kabátja alól -előtte körbekémlelve a környéket- egy műanyag palackot adott be az autóba. Látva, hogy csak fél literről van szó, megnyugodtam, hogy részegeskedésről itt nem lesz szó.




   M egy eldugott hely után kezdett nézelődni, fel-aláautózva a városban. Végül megállt egy városszéli trafikos előtt "érdeklődni". Mint kiderült, a környéken szinte mindenhol rendőri jelenlét van. De látszott rajta, hogy már tudja, mit kell tennünk. Néhány perc múlva már a főváros felé vezető autópályán haladtunk. Elhagyva a fizetőkapukat, előkerült a kis palack. Én voltam a báros. Töltöttem M-nek, és Alexnek is hátraadtam egy kis pohárkával. Önző módon igyekeztem minél többet magamba és Alexbe tölteni, hogy a lehető legkevesebb jusson a sofőrnek. A második -és egyben utolsó- kortynál M hirtelen kihajolt az ablakon és hányt. Letörölgetve az ablak körül az ajtót vigyorogva mondta, hogy nem kellett volna megennie azt a sütit. Többet nem ivott.

   Alexszel hamar megegyeztünk, hogy inkább elkisérjük M-t Teheránig. Órákon át vezetett még az éjszakában, majd hajnalban, kb. 200 km-re a fővárostól félreálltunk egy benzinkútnál. Bár nem beszélt angolul, mégis folyamatosan kommunikáltunk az út alatt.

   Bár nekem volt a legkényelmesebb helyem, én aludtam a legkevesebbet. Az első másfél órában Alex küzdött a hátizsákommal a hátsó űlésen, sehogysem találva a megfelelő poziciót. Őt M követte. Először a lábát rakta keresztbe, a kesztyűtartó fölé. Bár mindvégig aludt, a végén én az űlés előtti kis részen térdelve-guggolva kergettem valamicske álmot, ő pedig a vállamra-hátamra hajtva a fejét horkolászott.




   DJ Alligator ébresztett, s űzte el még a szarkalábakat is az arcunkról. M láthatóan elégedett volt a tegnap estével. Mutatta, hogy nem volt mindig ilyen szerencséje. A karján és a lábán is lőtt seb nyoma volt látható -a rendőrök elől menekült motoron. Rálőttek, de nem kapták el.

   Teherán külső részén még megmutatott nekünk egy hatalmas, több dombon elterülő parkot, kedvenc helyét, majd elvittük lemosatni az autóját. Mig a kis iráni négykerekűt habok boritották, hozzánk fordult, és kb. 2 dollárnyi rialt kért kölcsön, hogy borravalót adhasson az autót mosó úrnak. Nevetnem kellett magamban, hogy ilyen hamar ismét ebben a szituációban vagyok, s odaadtam neki a kért összeget. Miután ki is porszivózták az autót, s ismét beszállhattunk, M kivette a pénztárcáját a kesztyűtartóból és visszaadta az összeget.

   Bevitt minket a belvárosba és segitett olcsó hotelt keresni. Egy kiabálásoktól hangos, szegényebb, sötét kapualjakkal tűzdelt részen jártunk. M mondta, hogy ez egy veszélyes rész, gyakoriak a lövöldözések, a balhék, s hogy ide a rendőrség sem jön. Majd párszáz méter után leparkolta az autót, s intett, hogy kövessük.

   Vagy 15 percet gyalogoltunk (magunk mögött hagyva a "gyanús negyedet"), és a vasútállomás közelében találtunk is egy hotelt, ám ott a recepciós jelezte, hogy gyanúsnak tűnhet (hogy kinek, azt nem árulta el), hogy egy spanyol és egy magyar utazik együtt, igy végül egy másik helyen vettünk ki szobát. M-vel megbeszéltük, hogy másnap beugrik és megmutatja nekünk a várost, majd -bár még csak délután volt- elnyomott minket az álom.

   Másnap hiába vártuk M-et, igy magunk vettük nyakunkba a várost.



   

   Alex önfeláldozóan járt velem követségről követségre, de mivel ő csak 20 napra kapott vizumot (ki tudja, miért), néhány nap után azzal búcsúztunk el egymástól, hogy Indiában majd talán újra találkozunk. Dél felé vette az irányt, átkompozott Dubaiba, onnan pedig repülővel indult "Tajmahaliába".



Categories: Magyarul, Irán, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments