Journal - Napló

913-928. nap Uj-Zeland 2.

Posted on February 27, 2013 at 10:25 PM

913-924.nap Auckland

 

   Brian szívesen látott, én pedig örömmel maradtam kivi barátom vendége. Ritka nagy szív dobog ennek az embernek a mellkasában. A szerénység és magabiztosság érdekes harmóniája érződik a szavaiból, és a kereső ember kíváncsisága s nyughatatlansága csillog a szemeiben. Ezek mellett pedig baromi jó szakács.




   Sokat lógtunk Brian ismerősével, Valerie-vel hármasban. Borozgatások, finomabbnál-finomabb konyhai kalandok, nagyobbnál-nagyobb nevetések, ugratások. A millió madár lakta, hatalmas hullámok ostromolta Muriwai-partra tett kirándulás pedig lenyűgöző volt. Utána persze belógtunk egy borászat területére piknikezni.




 

   Már egy ideje elkezdtem barátkozni a gondolattal, hogyha Ausztráliában nem sikerül elég pénzt keresnem (nemcsak egyenesbe jönni, hanem felhalmozni egy következő kontinensre), akkor visszatérhetnék Norvégiába, ahol biztos munka vár. Az utolsó csepp a pohárba a kecskefarmos munka elúszása volt. A befogáshoz elengedhetetlen száraz és forró hetek helyett esős időszak szállt szembe a nyugat-ausztrál pusztai hagyománnyal. A lassan és akadozva, de növekvő adósság, ill. néhány személyes ok végül egy Sydney-Budapest-repülőjegy megvételéhez vezetett. Az egom lázadt, hogy nem stoppolom egy szuszra körbe a Földet. A szívem pedig örült, s tudta, hogy a Föld többi része megvár.




 

924.nap

 

   Egy kedves indiai ismerősöm, Archit, akivel még Delhiben laktam egy fedél alatt, mikor meghallotta, hogy Aucklandben vagyok, azonnal írt itt élő unokatestvérének. A.T. pilótának készült, mely karrier repülési órák nagy számát kívánja meg. Ennek megfelelően szinte naponta járt ki egy kis reptérre, ahonnan indulva kétszemélyes, propelleres géppel szelte Auckland egét. Örömmel kísértem el. Begyűrtük magunkat a kis gépbe, felberregett a propeller, mi pedig szép lassan felgurultunk a kifutóra. Nekilódult a vas, s mi az "Auckland élete" című, negyvenperces darabot az erkélyről figyelhettük.

   Gyönyörű, szélmentes idő volt aznap. Magasan repültünk a város felett, melynek legmagasabb tornyának csúcsa is csak a talpunkat csiklandozta. Majd a szigetekkel hatásvadászkodó, gyönyörű tengerpart felé vettük az irányt, ahol viszont lelkesedésemen kezdett túlnőni a fejfájás és a hányinger, melyet nem is annyira a néha elő-előforduló légmozgásoknak, hanem a Nap a fülke üvege által felerősített, forró sugarainak tulajdonítottam. A holtpontig, ahol be kellett volna vallanom rosszullétemet nem jutottam el, mert ereszkedni kezdtünk, s A.T. gyengéden lerakta a gépet.




   Brian-nel és Sam-mel ebédeltem, majd az autópálya egy kamionos pihenőjénél búcsút vettem kivi barátomtól. Mielőtt elhagytam volna az országot, még vissza akartam térni a bennem mély nyomot hagyó, a Whanganui Nemzeti Parktól délre húzódó hegyek közé.

 

   Többé-kevésbé a Misáékkal bejárt útvonalon haladtam célom felé. Egy maori tengerészgyalogos, aki egy, pont a születésnapjára eső temetésre igyekezett haza, egy svájci házaspár a kislányukkal, ahol a férj, aki fiatalon stoppal járta be az országot, s megfogadta, hogy egy nap visszatér ide, s minden stoppost felvesz majd -voltak segítőim. Majd egy pickup lassított le mellettem. A rendszámtábla egyéni volt: SLE(D)DOG ('szánhúzó kutya'). Mondanom sem kell, hogy volt miről beszélgetnünk. Sőt, szános segítőmtől az utazás sem állt távol. Stoppal járta be Ausztrália vörös földjét, hol pénzzel, hol anélkül. A fél kontinensen egy teherszállító vonatra fellógva vágott át, mely kalandját csak egy autóablak bánta. Betörte és beszállt, hogy fedél legyen a feje fölött a hosszú út alatt. A Szivárvány-hegy lábánál egy tó melletti parkolóban búcsúztunk el. Vacsorámat megosztottam egy arra kóbórló kakassal, majd a sötétség beálltával felvertem a sátramat a fák alatt.




 

925.nap

 

   Még pont időben keltem, hogy az eső előtt összepakolhassam a sátrat. Rövidebb fuvarokkal közeledtem "paradicsomi" célom felé. Az utolsó löketet egy turistacsoportnak kenukat szállító bácsi adta meg. Ismét ott álltam a mesés zöld hegyek között, a hegyoldalban dzsungelen és friss legelőkön átvágva, faluról-falura futó földúton. Csak úgy félvállról stoppolgatva gyalogoltam, s próbáltam minél többet magamba szívni a táj varázsából. Felbukkant egy "özönvíz előtti", de gyönyörűen felújított járgány, s befordult az egyik farm felé. Majd még egy. Szinte percenként bukkantak fel a XX.század elejének időtálló mechanikus képviselői. A legtöbben szembe jöttek velem, ám mikor felbukkant egy, mely velem egyirányba igyekezett, már kinn is volt a hüvelykujjam. A közgazdász Morris-nak hála, egy 1923-as, nyitott tetejű Studebaker utasaként folytathattam utamat. A szemerkélő esőben lassan csordogáltunk a hegyoldalban dél felé. A sebesség és egy autó zártsága mennyit elvesz a környezetből! De így, lassan pöfögve, ázva része maradhattam a tájnak.




   Morris Wellington-ból jött fel a veteránautó találkozóra. E hegyektől egy órányira, a tengerparton szállt meg többedmagával egy jóbarát házában. Folyamatosan esett, így mikor ebédnél felajánlotta, hogy tartsak velük, s az éjszakát is ott tölthetem, éltem a lehetőséggel. A negyvenes évek zenéjére tisztítottuk meg a Studebaker-t és két, éppen csak fiatalabb társát az út porától, majd egy egyetemi tanár, egy műkereskedő és a közgazdász Morris társaságát élvezhettem, miközben sorra érkeztek a grillezés szülte finom falatok.




 

926-928. nap

 

   Négy fuvarral el is értem Wellington-t. Valerie barátnője, Lisa látott vendégül. Nem csak fedél volt a fejem felett. Lisa kis sportautójával bejártuk a télies-esős hangulatban úszó város körüli tengerpartot, a gazdagok negyedét, a hullámok mosta sziklafalakba simuló házak sorait is.

   Elbúcsúztam Új-Zélandtól és Sydney-i átszállással repültem Tasmániába. Az útlevélellenőrzésnél félrehívtak. Gyanús volt, hogy már harmadszorra térek vissza az országba viszonylag rövid időn belül. Kérdésekkel ostromoltak, s még a telefonomban tárolt névjegyeket is átnézték. Szerencsére ekkor már megvolt a repülőjegyem, mellyel Ausztráliát készültem elhagyni -ez segített, beengedtek. Állítólag villám csapott a hobart-i repülőgépbe, így az éjszakát egy igen kellemes szállodai szobában kellett töltenem.



Categories: Magyarul, Uj-Zeland, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments