Journal - Napló

887-913.nap Uj-Zeland 1. (road trip)

Posted on February 27, 2013 at 10:00 PM

887-888.nap Auckland

 

   Sydney-n keresztül repültem Új-Zéland legnagyobb városába, Auckland-be. Új-Zéland, új ország, új és újfajta, hónapok óta várt kaland várt rám.

   Késő este landolt a gép. A határon hosszas biztonsági ellenőrzés. Sátram áttisztítása, hogy a Csendes-óceán ezen kis szigete, önálló és egyedi ökoszisztémája az maradhasson, ami. Pakisztáni vízumom gyanús méregetése. Átjutva mindezen az aulában váró emberek között nem találtam, akit kerestem. Cetlin cím, ahova kisbusszal tudnék eljutni, de... előtte eszem valamit.

   Hátulról ért a támadás. A kinyújtott karok a nyakamat célozták meg a teljes test levegőből érkező csapását irányítva. A becsapódás a szó szoros értelmében baráti volt. Misát ölelhettem a keblemre.

 

   Barátságunk még a középiskolai időkre nyúlik vissza, s azóta már nemegy stoppos kaland fűződik hüvelykujjainkhoz mind magyar, mind akár szlovén vagy korzikai földön. Ez alkalommal a másik, azaz az autós oldal szerepére vállalkoztunk. Misáék (ő és barátnője) kocsit béreltek, hogy a rendelkezésükre álló kb. 4 hét alatt járjuk be az ország mindkét szigetének lehető legtöbb szegletét.

   Ez persze merőben új szituáció volt számomra. Eljuthattunk olyan helyekre, melyeket stoppolva csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett volna felderíteni. Bár személyes kapcsolatot a helyiekkel így nemigen alakítottunk ki, bárhol, bármikor megállhattunk, s mégha nem is szállás-jelleggel, de mindig fedél volt a fejünk felett. Ez utóbbi különösen hasznosnak bizonyult az út során, ugyanis alig volt nap, mikor ne esett volna az eső. Egész évben erre az útra készülődtek, ám az időjárás ezt finoman szólva sem támogatta. Sok terv meghiusúlt, s az ég szürke játéka volt, hogy kikezdte az autó falai közé zárt kis csapat hangulatát. Volt, hogy ezen sikerült felülemelkednünk, volt, amikor nem. De akár zuhogó eső áztatja, akár forró Nap égeti, Új-Zéland szigete egy ritka gyöngyszem, melyet érdemes felkutatni (csak vigyen magával esőköpenyt az ember). Szépségét dícsérendő több kép, s kevesebb szó essék.

 

   A szállásra érve Misa barátnőjével, a francia Estelle-lel hármasban ausztrál rumot kortyolgatva hajnalhasadásig folyt a beszélgetés.

   Auckland hangulatában Melbourne-t idézi, ám az eső által még erősebben érvényesülő, sok zöld rész talán még élhetőbbnek mutatja. Misa nem győzte élvezni a friss illatot, mely a kertvárosi részeket lengi be. Bejártuk a belvárost is, a kikötői részt, majd egy nagy bevásárlást követően magunk mögött hagytuk a rugby világbajnokság utórezgését még magán viselő várost.




 

889-891.nap Északi-sziget

 

   Kiérve Auckland vonzáskörzetéből rögtön magával ragadott a táj, és az elkövetkezendő hetekben nem is eresztett. A zöld és árnyalatai az esőfelhők takarása ellenére is frissen ragyogva uralták a dombos tájat. A legelésző tehenek és birkák is állandó szereplői nemcsak a látványnak, de az első nap induló, az út alatt és azóta is könnyes nevetést előidéző vitánknak Misával, miszerint tehénből vagy birkából van-e több (természetesen tehénből). Ám e visszatérő téma is csak egy volt a sok közül. Dőlt belőlünk a hülyeség, egymás szivatása, nemegyszer átsegítve minket az eső bebörtönző óráinak csalódottságán.




   Rotorua városában a legöregebb autók kipufogója is a szagtalan kategóriába esnek, legalábbis hazai pályán. A szulfur-sárga, gejzíres vidék szaga az egész várost uralja. Míg kezdetben izgalmas, sőt egzotikus hatást kelt, hosszabb távon ránehezedik az emberre. Egy rövid séta után folytattuk is az utunkat délnek.




   Egy hüvelykujj bukkant fel a zuhogó esőben. A fiatal Mode egészen Taupo-ig velünk tartott. A nagy Taupo-tó partján fekvő városkában mi csak éjszakára álltunk meg, majd másnap az itt-ott meleg forrásokkal büszkélkedő, amúgy hideg kékség partja mentén folytattuk az utunkat dél felé.




   A Tongariro Nemzeti Parkban tett párórás túránk alatt szembesülhettünk először azzal, hogy mennyire elzártan fejlődött természet vesz körül minket. A szigetország faunájának 80%-a csak Új-Zélandon található, s ez még a laikus szemnek is feltűnik. A dzsungel páfrányai a dinoszauruszok világába repít, de a réteken is új színárnyalatokra, új formákra figyel fel az ember. A vulkánt aznap felhőgallérok serege fojtogatta, így mi csak az alaptábortól néhány km-re található vízesésig mentünk.




   Estelle egy kisebb utat javasolt folytatásképp, melyért a mai napig hálás vagyok. A nemzeti parktól dél-nyugatra keskeny út fut egy folyó áztatta völgybe néző hegyvonulat oldalában. Zöld legelők és érintetlenebb dzsungelek oly harmoniája vett ott körbe, hogy azonnal tudtam, ide vissza fogok térni. Apró falvak "nagy nevekkel" bukkanak fel egy-egy kanyarban, hogy a következő fordulóban már ismét a zöld üdeség legyen az úr: Athén, London, Jeruzsálem...




   Wellington belvárosában csak egy rövidebb sétát tettünk a régi kőépületek és új üvegdobozok érdekes, viszonylag harmonikus világában, majd egy csak félig sikeres kísérletet tettem arra, hogy strandpapucsban igyak meg egy sört egy bárban (nem engedtek vissza a biztonsági előírásra hivatkozva). Egy hosteles éjszaka után kora reggelen kompra szálltunk és magunk mögött hagytuk a fővárost, s egyben az Északi-szigetet.




 

892-904.nap Déli-sziget

 

   A kora reggeli Nap felhőkön átszűrődő kéjelgését már a komp szeles fedélzetéről figyeltük vágyakozva. A Déli-sziget szigeteit elérve még csak vízi utunk felénél jártunk. A hajó hosszan manőverezett az ég által pasztelessé varázsolt, zöld hegyek lábainál. Az árnyékukat vesztett szépségek völgyeiben elő-előbukkanó, színes házikókat leszámítva civilizációnak nem sok nyoma volt, míg el nem értük a kikötőt. A sziget keleti felén indultunk délnek a part mentén.




   Kaikorua-hoz közeledve megálltunk egy kis, sziklás nyúlványnál, melyet bár három oldalról ostromolt a tenger, biztonságos pihenőt nyújtott nemcsak az arrajáró utazónak, de számos fókának is. Ám uszonyos barátainknál ára volt a száraz ágynak. Az éles sziklák megannyi sebet ejtettek az állatokon, míg azok kiverekedték magukat a vízből. A vastag zsírpárna látszólag megvédte őket a komolyabb sérülésektől, de ha a számos vágás nem lett volna elég, hálószobájukban ott vártunk rájuk mi, az érdeklődő turisták és "vakus ébresztőóráink".




   A Kaikorua-félsziget csücskében nagy sétát tettünk a golfpályákat megszégyenítő fűvel takart dombokon, melyek széléről meredek sziklafal vezeti a szemet a horizontba vesző tengerre. Míg a dombtetőn legelésző tehenek látogatókhoz szokott szemei kutatták a zöld tengert gyümölcsei után, a tengerszint sziklái között fókák illették bűntudatot ébresztő pillantásokkal a pihenésüket megzavaró kétlábúakat. Egy-egy ormon madarak százai fészkeltek, melyek szintén nem egy távcsöves érdeklődőt vonzottak e helyre. A városkától nem messze délre egy partmenti kempingben bújtunk meg sátrunkban az éjszakai eső ellen.




   A néhány évvel ezelőtti földrengés nyomait még hosszú évekig viseli majd magán Christchurch városa, ám míg az újjáépítés folyik, szellemes, sőt művészi módon tették lehetővé a belvárosi mindennapok zökkenőmentes folyását. Színes és modern, külön arculattal rendelkező konténerek adnak otthont a boltoknak, kirakataiknak és a kávézóknak, bároknak. Még bejártuk a nagy botanikus kert szemeinknek oly sok új formát mutató "parkosított dzsungelét", majd az érintetlenebb természet felé vettük az irányt.




   A Christchurch-nél induló, mélyen a tengerbe nyúló félsziget hegyi útjain csalinkáztunk, míg megtaláltuk eldugott szállásunkat. A völgy, melynek oldalában a ház állt táguló, nyitott folyosóként vezetett a tenger felé, ahol köríves öböllé mosva adta meg magát a nagy kékségnek. Másnap bejártuk a hegyeket borító, patakokat, vízeséseket rejtő dzsungelt, majd a Déli-sziget fjordvilága felé vettük az irányt.




   A Tekapo-tó mintha ügyet sem vetne a felette gomolygó esőfelhőkre. A természetes tükrök elsőszámú szabályát áthágva kitartóan őrzi saját színét. E csoda, melyet talán csak a legnagyobb festők lennének képesek elhelyezni a színpalettán, minket is megállított. Vadlúdcsapataival együtt csodáltuk a környező havas hegycsúcsok méltóságát is felülmúló erejét.




   Még egy rövid pihenő az öreg bányászvároska, Cromwell utcáit járva, majd egy hegyi folyó mentén találtunk sátor- és mosakodóhelyet.

   A kalandsportok szerelmeseinek fellegvára, Queenstown pezsgése helyett a kivi fjordvilág szúnyogtáncát választottuk aznap estére. A kis folyó, mely mentén a kis vérszívók nagy csapatokban őrjáratoztak, amennyire csábított frisseségével a fürdésre, annyira fel is gyorsította azt hőmérsékletével. Misával végül sikerült annyira felheccelnünk egymást, hogy ijedt vigyorral és néma sikollyal, de megmártóztunk az egyetlen szúnyogmentes térben.




   A norvég fjordvilág szerelmeseként kíváncsian vártam a kivik válaszát e természeti csodára. Fenséges hegycsúcsok és üde dzsungel felejthetetlen párosa kísér a völgyben hosszan húzódó fjord partjára. Ha a növényzet egyedisége nem lett volna elég, a parkolóban ugrándozó kivi emlékeztetett, hogy mely országban vagyunk is. Milford Sound... A név ma már sajnos nem méltóságos csendet, alázuhanó vízesések zenés robaját jelenti. Sétahajók, helikopterek, repülők zaja uralkodik a Király e kertjében. De leheverve egy görnyedő fa árnyékában a parton a látvány egy-egy pillanatra képes elzárni a hallójáratot és kikapcsolni ingertúltelített agyunkat.




   Karácsony napja igazi napsütéssel ajándékozott meg minket. A fjordoktól északra a hegyekben egy kempingben kis fával adóztunk e napnak. Estelle gyomorsimogató, gazdag vacsorával kényeztetett, melyet az új-zélandi utunk során elmaradhatatlan vörösbor segített a Föld középpontja felé. És le is égtünk.




   Hajdanán talán megállíthatatlan folyam volt, mindenesetre a Fox-gleccser ma kis makettképet mutat. A hegyek árnyékában félve összehúzódó, kis repedtsarkú jégcsepp, mely nem érti a nagy szenzációkeltést körülötte. Mi se értettük.




   Az aznap este óta már nemcsak egy képet, de érzést is jelent számomra, ha meghallom a "hullámlovaglás"-szót. Egy kis tengerparti kempingnél telepedtünk le, s testünket a megfelelő pillanatban deszkává "feszítve" siklottunk a hullámok hátán. A gyors mártózásnak induló tervből a megvalósítás során hosszas lubickolás lett. Naplementéig szeltük a habokat, majd tábortűz fényénél ürült a borosüveg.




   Az Abel Tasman Nemzeti Park is Milford Sound-szindrómával küzd. A Paradicsomként hirdetett egykori Paradicsom kis öblei motorcsónakoktól hangosak. De talán jobb is így, hogy Új-Zéland egy-két része hírdetve van, megszállva, gépiesítve, hisz ezáltal viszonylag védve maradnak más részek. Az ország minden szeglete egy gyöngyszem ugyanis.




   Egy nyugis, esős nap után, melyet Nelson városában töltöttünk elbúcsúztunk a Déli-szigettől, s újra kompra szálltunk.

 

905-913.nap Északi-sziget

 

   Palmerston North városában ért minket a Szilveszter. A kihalt utak hangulatához megfelelő szálláshelyet találtunk. Az egy idős házaspár üzemeltette, házias hostelben csak mi hárman voltunk. A vihar előtti csend feltehetően a belváros bárjaiban robbant, míg nálunk gazdag vacsora, néhány üveg bor és kis hangszórók adta jó hangulat tett pontot 2011-re.

   Másnap végigdöngettünk a fél szigeten és a szeles, esős Bay of Plenty egy kis kempingjében állítottuk fel sátrunkat.

   Misa imái meghallgatásra találtak, és az új év második napján egy bérelt szörfdeszkával a hóna alatt vigyorogva állt Mount Maunganui hosszú, homokos strandján a forró napsütésben. Misa a habokkal folytatott küzdelmében, Estelle és én a parton olvasva, de mindhárman sikeresen leégtünk.




   A Wentworth-völgyben, a mesés erdők és dombok között megbúvó kempingben a víz volt az úr. Az autó megbírkózott a patakkal, ám a paradicsomi hely lassan, de biztosan ketchup-os formát kezdett ölteni az állandó eső hatására. Az éjjel beáztunk. Reggel bemenekültünk a közeli városba, de a nagy hullámok szálló-zuhanó versennyé kényszerített motorcsónak-bajnokságát leszámítva nem sokminden hozott minket izgalomba aznap. Végül megadtuk magunkat, és a kempingből átköltöztünk egy hostelbe, ahol mindent meg tudtunk szárítani, magunkat is beleértve.




   A Katedrális-barlang is a felkapottabb helyek közé tartozik az Északi-szigeten. Szépsége tagadhatatlan, de ha Új-Zéland egészét nézem, kiemelt státusza talán csak annak tulajdonítható, hogy "mindenhol kellenek kiemelt látványosságok". Egy hatalmas szikla egy barlangszerü átjáróval két homokos strand között. Fürdőzők százait vonza a kb. félórás, erdei sétával elérhető part. A vízből meredeken kiemelkedő s messzibe nyúló dombvilág (a legelésző tehenekkel), ill. az erre válaszoló "tengeri dombvilág" szigetei amennyire nem egyedi ebben az országban, olyannyira szemet kényeztető.




   Az újabb eső egészen Auckland-ig üldözött minket. A kedves olvasó talán még emlékszik, hogy a magyarországi indulásunk közvetlenül Croky és Fet barátaink esküvője után volt, mely esemény kapcsán ismertük meg az új-zélandi Brian-t. Aucklandban az ő vendégszeretetét élvezhettük, melyből a legfinomabban szólva sem volt hiány. Gyakorlott szakácskezeinek alkotásai koronaként díszítették tányérjainkat, míg az üvegpoharakat vörös ruháikból vetkőztettük. Világotjárt barátunk élettapasztalata, gyors észjárása és nyitottsága éjszakába nyúlóan garantálta a jó hangulatot.




   Misáék kivi napjai meg voltak számlálva. Még tettünk egy lelkes kísérletet a sziget északi csücskébe utazva, de a "szakadatlanul-szakadó" eső minden Szigetek-öbölbeli tervünket elmosta, s hotelszobai fogságra ítélte kis csapatunkat.

   A búcsú a hajnali órákra esett. Misa még ekkor sem ismerte be, hogy több tehenet mint birkát láttunk az elmúlt hetekben.

(az utolsó mondat végére egy "smiley" dukálna, hiszen belőlem a leírása, Misából pedig az olvasása mindenképp mosolyt vált ki)



Categories: Magyarul, Uj-Zeland, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments