Journal - Napló

139-140.nap Torokország 4.

Posted on December 6, 2009 at 2:20 AM

139.nap


 

   Egy platós szekér és a két lábam segitségével jutottam ki a török határváros, Nusaybin szélére. Két, kamionos fuvart követően már egy, a környező dombokra és szántóföldekre a magasból lenéző városka utcácskáin sétálgattam. A hegy gallérjaként futó utat követve átjutottam a hegy másik oldalára.




   Egy rövid fuvar, egy félreértés az "autóstopp" -mint utazási forma- jelentését illetően, és máris Mardin központjában találtam magam. Hagytam a buszt, és gyalog indultam ki a városból. Egy hosszabb sétát követően már egy teherautó utasaként tekinthettem vissza az éjszakára sárga fénypontokká egyszerüsödő városra.

   A jármű sofőrjével hamar megtaláltuk a közös hangot. Megálltunk vacsorázni a törzshelyén, egy benzinkúton. A két, ott dolgozó srác remek lecsóféleséget készitett. Ezt követően elkisértem a közeli sódertelepre, ahol megpakolták a teherautót. A visszaúton kitett kutas barátainál, ahol egy emeleteságy matraca várt arra, hogy aznap éjjelre felvegye a testem formáját.

       



 

 

140.nap

 

   Két, vizsgára igyekvő katona vitt be Dyarbakerbe. A központban bóklásztam, mikor megszólitott egy fiatal srác, Mehmet. Mellém szegődött, hogy segitsen kijutni a város szélére. Mig ő beszaladt egy boltba, hogy a megfelelő busz után érdeklődjön, rám köszönt egy úr. Ezzel elindult a "lavina".

   Az első akadályt, hogy elmagyarázzam az autóstoppolás -mint módszer- lényegét, kb. félórás küzdelem árán, de sikerrel vettem. Ekkor már öten voltunk. Átvonulva a közeli buszmegállóhoz tovább nőtt azok száma, akik elhatározták, hogy felraknak engem az Erzurumba közlekedő buszra.

   A második akadályt, azaz elmagyarázni, hogy én csak a város széléig szeretnék busszal menni, ugyan egy rajz segitségével szintén leküzdöttem, ám ez nem renditette meg segitőimet az elhatározásukban. Egyikük ismerősével, aki tudott angolul, beszéltem telefonon, ám a stoppolást veszélyesnek, igy elfogadhatatlannak itélték. A buszra 2 órát kellett (volna) várnom. Hazudva, hogy majd visszajövök időre, és megköszönve, de elutasitva egyikük idegenvezetői ajánlkozását a fennmaradó időre, Mehmettel elmenekültünk. Mondta, hogy elkisér, ki a városból.




   Órákon át gyalogoltunk. Át a belvároson, egy zöldséges bazáron, nagy épitkezéseken. Kiérve a város szélére, fáradtan, de jókedvűen rogytunk le egy bolt előtt egy hűsitő italra. Mehmet mondta, hogy egy közeli faluban lakik, aludjak nála és ő holnap elvisz Bingölbe. Telefonált, és egy barátja kivitt minket autóval a kis faluba.

   A dimbes-dombos kurd táj lenyűgözött. Amerre a szem ellát hatalmas szántóföldek hömpölyögnek bő termést igérően. Vad pásztorkutyák (kangalok) rohannak szabadon fenséges tekintettel vigyázva birodalmukat. Gazdagnak és békésnek tűnik a vidék.




   Mehmet édesanyja a "tehén-rengetegből" kilépve, mosolyogva üdvözölt minket, a kis hármasikrek pedig megszeppenve, messziről követték az új jövevényt.

   Tettünk egy kört a traktorral, majd a disztelen tévészobában letelepedtünk egy teára.




   Már lemenőben volt a Nap, mikor Mehmet jelezte, hogy indulunk, kivisznek a főútra. Nem tudom, mi késztette a "terv" felboritására, de talán csak félreértettük egymást. Mindenesetre félóra múlva ott álltam Dyarbaker határában egy gyéren megvilágitott útszakasz szélén lengetve a szemerkélő esőben.

   Este 7 óra felé odaballagott hozzám egy úr és kérdő arckifejezéssel tudakolta, hogy mit is csinálok ott tulajdonképpen? Egy-két (török) szavas válaszom hallatán tudtomra adta, hogy ilyen későn már hiába számitok fuvarra Bingöl felé, és jobban járok, ha iszom nála egy forró teát.

   Az úttól kb. 10-15 méterre álló, sötétbe burkolózó házhoz mentünk. Beléptünk egy kis, gyéren berendezett szobába. Konvektor, 2 szék és egy asztal valamiféle lábakon. Teát hozott, majd megkérdezte, hogy lekapcsolhatja-e a villanyt? Mint kiderült, Salik a ház mögötti épitkezési terület gépparkjára vigyázott és lekapcsolt lámpával némileg ki lehetett látni az ablakon. Pisztolya hanyagul a nadrágjába volt csúsztatva.

   Néha egy-egy szót váltva, békésen ücsörögtünk a sötétben és szürcsölgettük a teát.




   Az este maradék részére kitalálok valamit.

   ...Salik jelezte, hogy ha fáradt vagyok, dőljek csak le a fal mellé. Este 10-11 körül meg is "ágyaztam" magamnak. Amint elkészült a fekhely egy autó kanyarodott a ház elé és két, 35 év körüli férfi lépett be a szobába. Kettőjük közül a "főnöknek látszó" nagyhangon üdvözölte Salikot, majd két új ülőalkalmatosságot szerezve hallgatag társával együtt letelepedtek az asztal köré.

   A "csendestárs" feltehetően bajban volt, vagy épp komoly döntés előtt állt, mert Salik közel 2 órán keresztül téritgette, próbálta meggyőzni valamiről. A Főnök néha nagyhangon bele-beleszólt vendéglátóm monológjába, kiszaladt pár sörért és sodort egy répa nagyságú füves cigarettát. Társa maga elé meredve hallgatta a prédikációt. Elszivták ketten a "békepipát". Majd még egyet.

   Már későre járt, mire újra ketten maradtunk a szobában. A konvektor előtt ücsörögtünk még egy darabig. Megkérdeztem Saliktól, hogy megnézhetem-e a fegyverét? Mire ő -mintha mi sem lenne természetesebb- kezembe adta a töltött pisztolyt. Mondta, hogy néhány dollárért vette...

   Befészkeltem magam a hálózsákomba, és onnan figyeltem, amint Salik megágyaz magának. A falhoz tolta az egyik széket, az elé az instabil asztalkát, majd egy második szék zárta a sort. Hozott néhány pokrócot, majd  felmászva a rozoga tákolmányra bebugyolálta magát.

   Az éjszaka során óránként jelzett a telefonja, hogy ideje szemlére menni. Egyik alkalommal az ébresztő jelzést hatalmas robaj követte. A "sziluett" nyögve, halkan káromkodva feltápászkodott a földről, újraépitette az ágyat, tett egy gyors kört a környéken, majd ismét álomba szenderült.



 

 


Categories: Magyarul, Törökország, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments