Journal - Napló

596-673.nap Korea 3.

Posted on January 16, 2013 at 8:15 AM

596-673.nap

 

   A repülőtér mellékhelységében átöltöztem, és jägeralsóval felvértezve léptem ki a szabad levegőre. Hónapok fullasztó hősége után minden sejtem élvezettel adta át magát a téli hidegnek.

   Ez öt percig tartott, majd jött a fagyoskodás. Párszáz méterre a repülőtér bejáratától lengettem a sötétben. Pár perc múlva felvett egy házaspár. Fiuk egy évet tanult Angliában, s most tért vissza Koreába. Néhány óra múlva Marilyn lakásától kétszáz méterre tettek ki. Szerelem és paprikás csirke fogadott akkor éjjel.

   Több barátunk is búcsúzott Koreától. Még pont sikerült elköszönnöm Andy-től és Sarah-tól, pár napra rá Chris-től és Ahnna-tól. A hétvégén pedig keletre vettük az irányt, hogy Ken-t még egyszer megölelhessem, mielőtt visszatér Denverbe. Péntek este ott álltunk az autópálya feljárójánál. Egy bő óra hiábavaló próbálkozás után a sötétséggel beköszöntő fagy hazaűzött bennünket. Másnap reggel buszra szálltunk. Ken-től többedmagunkkal egy bárban, majd meghittebben egy makeoli-házban (koreai rizsbor) hárman búcsúzkodtunk.




 

   Közel három hónapot töltöttem Daejeon-ban. Marilyn-nel nagyokat sétáltunk a közeli erdős-hegyes részeken, a szabadba jártunk tollasozni, egy közeli buddhista templom két kutyájánál is gyakori vendégek voltunk. Vasárnaponként kedvenc kínai vendéglőnkben ettünk. Mindig ugyanazt a vegyes menüt rendeltük, s mindig ugyanolyan nagy élvezettel fogyasztottuk el. Hetente egyszer Marilyn kollégáival, barátainkkal vacsoráztunk. Hol egyikünk, hol másikunk látta vendégül a csapatot. Tanner-rel és a Kambodzsában megismert Jake-kel is volt szerencsém újra találkozni. A hétvégék gyakran kisebb kalandokkal teltek. Barátainkkal a hegyekben, Daejeon éjszakai pörgésével, kisebb stoppos úttal Hadong-ba.




 

647-648.nap Hadong

 

   Egy péntek délután a dél-daejeon-i fizetőkapuknál talált minket. Átgyalogoltunk az autópálya bekötőjéhez. Ránk sípoltak, de mintha nem hallottuk volna csak mentünk előre. Ránk hagyták.

   Pár perc múlva két egyetemista srác meg is állt. Nem volt teljesen világos, hova és milyen útvonalon mennek, de ahhoz nem fért kétség, hogy dél felé, így beszálltunk. Jinju vonatállomásán tettek ki minket, mely város nem messze feküdt úticélunktól, Hadongtól. Már sötét volt, így úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a legközelebbi vonatot. Megtöltöttük a bendőnket, majd az állomás előtti kis parkban hosszúexpozíciós fotókkal szórakoztunk. Már késő este volt, mire Hadongba értünk. Szállást keresve bóklásztunk a sötét utcákon, de amit találtunk, az vagy drága volt, vagy olyan jinjabong, azaz közfürdő, ahol -bár fázni nem fáztunk volna- valószínüleg valamilyen csempés padlón kellett volna aludnunk. Újabb jinjabong-ot jelző táblára bukkantunk, s befordultunk a mellékutcába. Követve az útmutatást egy kis hotelhez értünk. A főbejárat nyitva volt, a recepciós -mint idővel felfedeztük- mélyen aludt. Elegünk volt a szálláskeresésből arra az éjszakára. Felosontunk az emeletre. Az üres szobák ajtajai nem voltak kulcsra zárva, így még válogathattunk is. Már nem tudom, pontosan mi alapján választottunk, de a lebukás veszélyét igyekeztük minimalizálni. Nekünk csak fedél kellett a fejünk fölé, s a szoba berendezését is eképpen kezeltük. Az előszobai részbe kikészítettünk némi pénzt és egy rövid levélkét, de persze bíztunk abban, hogy zavartalanul tellik majd az éjszaka. Úgy is lett.




   Korán keltünk, s igyekeztünk úgy hagyni a szobát, ahogy érkezésünk előtt volt. A folyosóra kilépve a vészkijárat felé vettük az irányt, mely útvonal sokmindenre jó lehetett volna, de pl. tűz esetén pánikolva menekülő embercsoport biztonságos kalauzolására semmiképpen sem. Egy falról kellett leugranunk az utcára, ahol egy -mint kicsivel később kiderült- egy kertből jövő kutyaugatás még ránk hozta a frászt.




   Virágzó cseresznyefák övezte folyópart mentén stoppoltunk, s egy középkorú házaspár meg is ajándékozott minket egy fuvarral a Ssanggyesa-templomhoz, ill. az azt körülölelő, teaültetvényeiről híres dombvidékhez. A virágba boruló fák alagútja gyengéden és a szemet gyönyörködtetve kalauzolt minket úticélunkhoz. Bejártuk a szín- és részletgazdag buddhista szent helyet, s a vibráló lámpák sorát lépcsőfokról lépcsőfokra követve egyre feljebb jutottunk a domboldalban. Visszatérve a völgybe a folyópart szikláin ülve megebédeltünk, megfürödtünk a cseresznyefák hulló, fehér szirmaiban, majd egy fiatal házaspár utasaiként visszatértünk Daejon-ba.





 

   A mindennapok idilljével belsőnk csak hullámokban harmonizált. Találkozásunk óta millió és egy terv született arra, hogy miként és hol folytathatnánk együtt az életünket. Utazás, munka. A kérdés mindig a hogyan és hol volt, ám harmadik koreai tartózkodásom alatt az is megkérdőjeleződött, amire eddig minden terv épült -azaz mi.

   Talajvesztés. Ekkor vettem csak észre, hogy a jövőm minden lépését a közös tervtől tettem függővé. Az alappillér megrogyásával hirtelen minden a levegőben lógott, én pedig a “régi Kepesita” maradékaiba próbáltam csimpaszkodni. Terveim szerint a koreai hónapok alatt pénzt kellett volna keresnem, ill. befejezni az elmaradt blogokat. Egy-két gyenge próbálkozásom volt ugyan, de a siker igazi akarat, motiváció hiányában elkerült. A szerelem tüze ugyan sokszor újra és újra fellángolt csábító délibábot vetítve a holnapra, s e hullámok ereje még hetekkel a májusi búcsúnk után is meghatározó volt, ám egy nyári sziklán végleg megtört.

   Marilyn meghosszabbíttatta koreai szerződését, én pedig folytattam az utamat Indonézián át Ausztrália felé.



Categories: Magyarul, Dél-Korea, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments