Journal - Napló

Happy Fox (Libanon 5.)

Posted on October 14, 2009 at 10:00 AM


   Lassan 6. hete vagyunk Libanonban. Több oldalról is várunk választ, mely eldöntené, hogy merre indulunk tovább.

   A Boi Branco elnevezésű, élő állatokat szállitó hajón munkálatokat végeznek, melyek végeztével Dél-Amerika felé indul majd a hatalmas vastömeg. Telefonon jelzik majd, ha extra munkaerőre van szükségük. Ebben az esetben "átdolgoznánk" magunkat az amerikai kontinensre, és autodidakta spanyol nyelvleckéinket felgyorsitanánk kényszerhelyzet nyújtotta fejlődésre épitve. Legbiztosabb módja egy konyhanyelv (mint szint) elsajátitásának. Az esély nem nagy, hiszen nincs hajós gyakorlatunk, se megfelelő okmányaink, melyek a legtöbb esetben szükségesek egy ilyen munkához. Mégis, mikor a kapitány, ill. a másodtiszt hallotta, hogy az állatokról való gondoskodás nem idegen tőlünk, megadtak egy telefonszámot, hogy keressük őket néhány napon belül, ill. majd ők is hivnak szükség esetén.




   Mr. Haidar, akinek irodájában elszállásolhattuk magunkat egy ciprusi kirándulást tervez, amin mi is részt vehetnénk. A ciprusi teherkikötő nagy forgalma a legcsábitóbb számunkra ebben az 1-2 naposra tervezett útban, ill. -bár ez csak egy rövid ciprusi tartozkodás lenne- belepillanthatnánk egy turistaparadicsom szezonon kivüli életébe. Az indulás már 2 hete csúszik némi hivatalos papirok beszerzése miatt.

   Még isztambuli tartózkodásunk alatt benyújtottuk igényünket az iráni vizumra. 15 napra rá igérték, de már másfél hónapja késik a válasz. Hiába hivtuk a nagykövetséget, az iráni hatóságokat, senki nem tudott válaszolni és türelemre intettek minket.



 

 

95-96.nap Túra a Happy Foxszal


 

   Ezen hétvége szombatján megszálltuk a jachtot, hogy kihajózzunk a közeli szigetekhez horgászni, fürödni, búvárkodni. Talal és 4 gyermeke, 4 rokonuk és mi. Kilaviroztunk a kis, mesterséges öbölből és nekivágtunk a tengernek. Még a part közelében megebédeltünk, majd körülbelül egy órás úttal elértünk a kis szigetekhez, ahol lehorgonyoztunk majd belevetettük magunkat a tengerbe. Egy ilyen, hatalmas hajónak megvan az az előnye is, hogy tökéletes ugródeszkául szolgál. Mindenki a magának tetsző magasságból ugorhat a vizbe a jacht szinte bármely pontjáról.




   Nagy vigasságunk közepette egyszercsak leállt a generátor. A Nap épp lemenőben volt, s a hajó lassan sötétségbe borult. Az erősödo tengermozgással a jacht is egyre nagyobb kilengésekkel táncolt a vizen. Hamarosan szinte az összes gyerek tengeribeteg lett, igy Talal úgy döntött, hogy visszatérünk a kikötőbe. Kézzel kellett felhúznunk a 8mm-es láncszemekkel a mélybe küldött, súlyos vasmacskát, majd a hajó két oldalán, halványan pislákoló piros és zöld fénytől eltekintve, pusztán a csillagok, ill. a messzi Tripoli fényeinek segitségével indultunk vissza (a motor külön akkumulátorról indult).




   Bár áthajtottunk egy nagyobb hálórendszeren, melyet -bár egy szeblámpával a hajó orrában álltam és a vizet lestem magunk előtt- nem vettünk észre időben, végül épségben megérkeztünk a kis kikötőbe. Mindannyian a hajón aludtunk, s másnap újra nekivágtunk az útnak.

   Bár még nem volt müködő generátor, legalább nappali fénynél manőverezhettünk. Egy másik szigetcsoporthoz mentünk, s ismét orditós-nevetős ugrálásba kezdtünk.




   Hamarosan felbukkant egy másik jacht és megpróbált lehorgonyozni mellettünk. Náluk se müködött a horgony-motor, s bár le tudták engedni a vasmacskát, megakasztani már nem sikerült. Ketten átmentünk a másik hajóra, hogy segitsünk kézzel visszahúzni a többméteres, súlyos láncot. Talal közben kis motorcsónakjával, a Zodiackal hol jobbra, hol balra tolta a hajót, hogy kiszabaditsuk a láncot a sziklák közül. Kenneth le-lemerülve a mélybe egyengette a vasmacska útját, szabaditotta ki a kövek fogságából. Két óra küzdés után úgy nézett ki, hogy szabad a lánc útja, a vasmacska is beakadt, s a fedélzeten is sikerült megakasztani a láncot egy extra kötéllel. Talal átküldött egy üveg vigaszbort a másik hajó társaságának, mi pedig hideg vizet kaptunk tőlük (nálunk ugye nem volt müködo hütő;).




   Nemsokkal ezután Kenneth felfedezte, hogy a Zodiac kötele a hajónk propellere köré csavarodott. Felváltva merültünk le és nyiszáltuk a keményre csomósodott kötelet. Az évek során a hajó aljára rakódott, hegyes tengeri képződmények ugyan meg-megkóstolták a testünket, de kb. fél óra alatt sikerült felszabaditanunk a propellert. Végül a másik jacht hamarabb ért vissza -minden lánc-nyügével együtt- a kikötőbe, mint mi. Kenneth és én véres kézfejjel, Talal véres háttal (ő a tegnap esti háló maradványaitól tisztitotta meg a propellereket), a 8 gyerek még a tengeri betegség hatása alatt, de mégis... remek hangulatban búcsúztunk el egymástól. Mi ketten a hajón maradtunk, hogy másnap lemossuk a fedélzetet, a többiek pedig siettek haza, hisz másnap iskolába kellett menniük.



 

 


Categories: Magyarul, Libanon, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

4 Comments

Reply Répu
1:12 PM on October 14, 2009 
Most nagyon irigyellek titeket - a véres kéz ellenére is. Itt süvítő szél fúj és 4 fok van. Bbrrrrrrrr!
Reply wolala
12:40 AM on October 15, 2009 
Örülök hogy jól vagytok, puszillak benneteket!
Reply HoPpY
12:17 PM on October 17, 2009 
Addgi sem unatkoztok, amíg a tengeren hánykolódtok :) Sok sikert a hajóvadászathoz!!
Reply Siv
1:04 PM on October 23, 2009 
Oj, wow! sĺg veldig kult ut!
E misunna dikkon:)