Journal - Napló

28-37. nap Albania-Gorogország

Posted on August 17, 2009 at 7:10 AM

28-30.nap

 

   Mindenfelé kérdezősködtünk, többször átvágtunk a fieri dugókon, de nem találtuk a gyártelepet a város egyik oldalán sem. Elbúcsúzva a holland srácoktól, a tengerpart felé vettük az irányt. Vloreba érve a tűző Nap elől menekülve megszálltuk az első wifit is kináló kávézót és a nap maradék részét a "számitógépbe szűkülve" töltöttük. Záróra után felmásztunk a közeli hegyoldalra és egy szálloda lábainál vertük fel a sátrunkat.


 

   Másnapi táborhelyünk is a kávézóban volt. Mig egyikünk a blogon dolgozott, a másik a várost járta. Órákat bolyongtam, el-elveszve a hatalmas beruházások sűrűjében. A teherkikötő közeli városrészben egymást érik az épülő lakóparkok, megfosztva a régi, szegényes házakat az öböl látványától.

 

   Még a harmadik napon is órákra a kávézóhoz kötött a videóblog, de sötétedéskor már kifelé gyalogoltunk a városból. Egy benzinkútnál tartott pihenő alkalmával vett fel minket Ardi és unokatestvére, akinek bárjánál, kb. 20 km után megálltunk. Hajnalig beszélgettünk, kártyáztunk, táblajátékoztunk, majd a bár előtti strandrész nyugágyain szenderültünk álomba.

 

   ...Ardi 17 éves koráig élvonalbeli football játékos volt. Sérülés miatt kellett abbahagynia. Rövidtávon a leggyorsabban futó albán focista volt. Csapatával számos országot megjárt, igy "felvilágosultként" hosszan beszélt nekünk országa konzervativizmusáról, mely leginkább a nő-férfi kapcsolatokban mutatkozik. A család, leginkább a fiútestvérek, lánytestvéreik minden "szerelmi lépését" figyelemmel kisérik és vagy beleegyezésüket adják, vagy nem. Nincs szabad éjszakai élet, flörtölgetés. Ardi, megtapasztalva a "nyugat" liberalizmusát e téren, fájlóan beszélt. Mégis, ami leginkább fájdalmat vitt arcvonásaiba, az a foci emléke. Nagy szerelme, melyet teste nem akceptált, s ezért le kellett mondania róla.

   A labda után álma apja útja lett -katonatiszt akart lenni. Egy lány iránt érzett szerelme "nem"-et mondatott vele a hadseregre és inkább egyetemre ment. Most majd diplomás épitőmérnökként egy épitészetileg egyedülálló házat akar épiteni kedvenc helyén a tengerparton.

 

 

31.nap

 

   Némi fürdőzés után ismét egy holland rendszámú kisbusz utasaként indultunk dél felé. Martin és fia Dhermibe tartottak a holland DJ Tiesto koncertjére. A tengerparti hegyekben futó út ugyan kikezdi a gyomrot és a fejet, de a szemeknek felejthetetlen látványt nyújt. Magasra, olykor felhőkbe veszve kigyózik fel az út. A kopárabb, sziklásabb részeken elvétve birkák és pásztoraik bukkanak fel, illetve tengerre néző kis villák, házikók vakitó fehér falai. Dhermi egy kis tengerparti városka, de ezen a napon hatalmas tömeg szállta meg. Szerencsés parkolás után gyalog mentünk le a partra, ahol a hangfalakból már dübörgött a zene. Jegyet nem váltottunk. Kb. 100 méterre a szinpadtól telepedtünk le a homokba, de még ott is szinte lobogott a nadrágunk a hangerőtől. Még órák voltak Tiesto fellépéséig és le is hűlt a levegő estére, igy tüzet gyújottunk, mely körül ücsörögve órákon át hallgattuk Martint.


   ... Szigorúan vallásos családban nőtt fel, majd éveket töltött kemény "drogok szárnyán" egészen megtéréséig. Mélyen átélve mesélte élettörténetét, a világ teremtéséről vallott nézeteit és néha vidáman kuncogott egy-egy megjegyzésén. Évekkel ezelőtt költöztek Tiranába, ahol misszionáriusok gyermekeit tanitja. Remekül éreztük magunkat. Közben már mindenfelé kisebb tüzek gyúltak, sátrakat vertek fel és az egész strandot megszállták a "tiestoisták".

 

 

32-33.nap

 

   Albániában „divat” a taxizás. Így alakult, hogy Martinék reggel a dél-albán Saranda felé indultak Tirana helyett. Egy hatfős albán csapat „fizette le” őket, s szerencsénkre mi is befértünk még. Végül kb. 20 km-re a görög határtól búcsúztunk el tőlük.

   Az ország egykori vezetője, E.Hoxha veszélyes külső ellenség(ek)re hivatkozva teleszóratta lövészbunkerokkal egész Albániát. A görög határnál egyenesen hemzsegtek a kis betonkupolák.


   Két fuvarral elértük a határt (ahol jól átvizsgálták a hátizsákjainkat), és az éjszakát pedig már Thesszaloniki közelében, egy kis faluban töltöttük.

 

    Másnap egy chalkidiki-félszigeti hotel tulajdonosa vett fel minket, így vele tartottunk a 3 „ujj” egyikére. Következő célországunkról, Törökországról is beszélgettünk a hosszú út alatt. Ő még nem járt ott és nem is fog, mint mondta. Ahol az ember nem érezheti magát szabadnak, olyan országba ő nem megy, olyan országot ő egy fityinggel sem támogat. Hazáját a szabad demokrácia példájaként, büszkén emlitette.

    

    Egy álmatlan éjszaka (szúnyogok) után a sziget nyugati felébe stoppoltunk át, mert azt hallottuk, ott kevesebb a nyüzsgés, több a helyben lakó. Egy francia származású, görög búvárklubot vezető úr vitt át minket. Eddigi életéből összesen 2 és fél évet töltött viz alatt.

    Épp egy kis falucska, Skioni utcájában sétálgattunk, halászhajók után érdeklődtünk a kikötőben, mikor Kennethben emlékek törtek fel és kiderült, hogy 14 éve már járt itt a családjával. Megtaláltuk a kis hotelt, ahol annak idején megszálltak. Beszélgettünk a vezetőjével, Kenneth pedig be is irt a vendégkönyvbe. A hotel előtti strandon letáborozhattunk éjjelre. A Gin Römi nevű kártyajátékot játszottuk, melyet Kenneth ezen a helyen tanult meg édesanyjától, borozgattunk, zenét hallgattunk. A helyi kóborkutyák is körénk gyűltek és kényelmesen elfeküdtek a homokban.

 

 

34.nap

 

    Reggel 5-kor már a kikötőben álltunk, mert azt hallottuk előző nap, hogy ekkortájt indulnak ki a halászok a tengerre. Fel akartunk kéredzkedni egy hajóra és végigkövetni az eseményeket. Egy-két halász már ott volt. Kérdezősködve jártunk körbe a kis kikötőben. Éppen az északi végében voltunk, mikor kis hajó pöfögését hallottuk a hátunk mögül. Megfordulva láttuk, hogy az a halász indul épp ki a tengerre, akivel előző este is beszéltünk (bár akkor nem értettük pontosan, mit is magyarázott). Integetve köszöntünk, mire a hajó lassan megfordult és felénk közeledett. Két perc múlva már a fedélzeten voltunk. Nagyapa és unokája társaságában a múlt éjjel kihelyezett hálók felé tartottunk.

   Míg idősebb Sophokles egy kötélrendszer segitségével a kormányt kezelte a hajó orrából, unokája felmosta a fedélzetet. Mi egyenlőre a hálókupacok között ülve kisértük őket figyelemmel mélyen beszivva a sós tenger illatát. Fejünk felett ponyva volt kifeszitve egy rozsdás, dróttal és madzagokkal megerősitett, „csoda, hogy még áll” vasszerkezettel.


   Bója jelezte a háló helyét. Ifjabb Sophokles Csáklyával emelte a fedélzetre, majd átvezetve egy csörlő-rendszeren, elkezdték felhúzni. A napbarnitott és hálóedzett kezek egy csomóba gyűjtötték a hálót. Ahol hal volt benne, hurokként a szélre került, így mi kiszedhettük a zsákmányt. A második, nagyobb háló felhúzása közel 40 percet vett igénybe. Számban nem sok hal került a fedélzetre, de értékben a 4-5 különböző hal alkotta zsákmány elérte a 60 eurót -s összemosolygott nagyapa és unokája.

   Lassan visszapöfögtünk a part mentén a kikötőbe, ahol hálásan elköszöntünk Sophokleséktől és kiballagtunk a főútra. Egy édességeket gyártó cég ügynöke vitt be minket Thesszalonikibe. Útközben beugrottunk az édesanyjához, aki meleg ebéddel -turuluval várt minket. Újraélesztett minket ez a zöldségekből erős fűszerekkel készült, sajttal és salátával gazdagitott étel.

    Csapdába estünk. Úgy döntöttünk, hogy aznap „ünnepelünk” és elmegyünk moziba. Egy külvárosi bevásárló központ-rengetegben landoltunk. A film rossz volt, és utána hiába stoppoltunk amennyire lehet, kigyalogolva a parkoló-, ki-és bekötőút rengetegből.

 

35.nap

 

    Reggel folytattuk kisérleteinket, hogy elhagyjuk Thesszalonikit. Egy, évekig Németországban dolgozó teherautó sofőr fiú vett fel sportkocsijával. Mint mondta, épp ráér, úgyhogy bevitt minket a város szivébe, megmutatta a főbb látnivalókat a kocsi ablakából, meghivott egy izletes „görög hotdog”-ra, majd kitett egy autópályára felvezető útnál. Órákat álltunk ott, még a pályára is felmerészkedtünk stoppolni, de hiába. Mint kiderült, a város nyugati részében vagyunk, egy ipartelep fogságában. Végül elindultunk gyalog a pálya mellett futó régi úton az -állitólag- 7-8 km-re lévő benzinkút felé. Egy kisebb fuvarral a következő bekötő útnál landoltunk. Esőfelhők gyülekeztek, úgyhogy még sötétedés előtt ismét gyaloglásba fogtunk. Egy üzem bejáratánál már fedél alól néztük, ahogy dézsából öntik. Aznap éjjel még órákat meneteltünk. Elérve egy kis üzemanyagfeltöltő állomást, reggelig felváltva aludtunk/érdeklődtünk fuvar után, sikertelenül.

36.nap


 

   Átgyalogoltunk a közeli kereszteződéshez, ahonnan az autópályára is indult egy bekötő. Néhány óra múlva megállt egy autószállító kamion. Hátizsákjaink felavattak egy csomagtartót, mi pedig egy-egy, még lenejlonozott első ülést. Furcsa érzés volt a kormánynál ülni és haladni anélkül, hogy hozzáérnénk a kormányhoz vagy a pedálokhoz. „Angyali” sofőrünk mutatta, hogy nyugodtan adjunk rá gyújtást, húzzuk le az ablakokat, hallgassunk rádiót, csak a pedálokhoz ne nyúljunk -és ujját a szája elé téve, már-már pajkosan mosolyogva utalt rá, hogy ne keltsünk feltűnést. Délben meghívott minket ebédre egy pihenőhely kis büféjében. Két kisfia is vele utazott. Csupa szív volt ez az ember, kedvessége nem ismert határt. Mikor Alexandropolisznál kirakott minket, még vagy 20 percig azon ügyködött, hogy megállítva egy kamiont fuvart szerezzen nekünk. Végül el kellett búcsúznia, hogy idejében leadhassa az árut.

   Egy Németországban nevelkedett, görög fiú vitt be minket a városba és egy gyors vacsora után kirakott a parton. Ahogy sötétedett, úgy éledt fel egyre jobban az addig kihalt város. Megteltek a kávézók és bárok, a játszóterek hintáit és csúszdáit megszállták a szüleik támogató karjába kapaszkodó gyermekek, a körhintákba tinédzserek telepedtek és nagy beszélgetésbe merültek, a padokról pedig nagyszüleik lesték a nyüzsgést. Még a tenger is, halk morajlásával hozzájárult az est zenéjéhez.

 

 

37.nap

 

   Csak késődélután értük el a török határt, ahol felvilágosítottak, hogy gyalog nem kelhetünk át. Ez ám a kihívás! Fuvart szerezni közvetlenül a határnál, azaz elhitetni az emberekkel, hogy nincs nálunk semmi, ami bajba keverhetné őket. Megmentőnk egy kedves család volt. Magyar anyuka, török apuka és két szőke kislány útban a rokonaikhoz...

 


 

 

Categories: Magyarul, Görögország, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

0 Comments