Journal - Napló

9-14.nap Szerbia 3.

Posted on July 22, 2009 at 3:05 AM

9.nap


 

 

    Közel az egész napot a számitógép előtt töltöttük egy internetet is kináló bárban. Félsikerrel dolgoztunk egy videóblogon. Beszűkülve és-szürkülve hagytuk el a helyet és caplattunk vissza Markohoz. Este, egy újbóli kanapészörfös találkozó révén ismertük meg Michalt, egy lengyel fotós-újságirót, aki 3 hónapja indult dokumentáló útjára. Végcélja a Himalája, ahol fotós kollégájával találkozik majd, hogy együtt járják körbe Kina féltett "viztartályát", a misztikus Tibetet. Fix 50-es lencsén át készitett fotói itt láthatóak: www.babelimages.com

  



   Vendéglátónk, Marko egy kis, másfél szobás lakásban él. Két zongora, festett lábnyomokkal diszitett falak, üres hűtő, cigarettafüst. A száradó és a már száraz tányéroknak egyaránt a száritóban a helyük. Mint szerb állampolgár, szinte minden országba vizumra van szüksége a beutazáshoz. De ha már ő nem mehet a világba, meghivja a világot magához. Békeszerető és nyitott zongoratanár, nyitott ajtóval az utazók felé.



 

 

 

 

10.nap


 

 

    Bedöglött a GPS Trackerünk. Belgrád nem enged. Üzletről üzletre, végül persze a sarki villanyos heggesztett valamit rajta -azóta ismét működik.

    Este, egy kanapészörfös barátunkon keresztül megismertük Dragant és Vladát. A cél egy szabadtéri jazz koncert volt a várban, de nem jutottunk be, igy irány az egyik kedvenc szórakozóhelyük a Száva másik oldalán egy hajón.

    Dragan kettős életet él. Nappal a munkájának, éjjel a hobbijának él és mindkettővel pénzt keres. Vannak gazdagabb emberek, akik szeretik a pókert, de játszani vagy nem tudják, vagy valamilyen oknál fogva egyszerűen nem teszik. Itt jön a képbe Dragan. Nappalait az interneten tölti és pókert játszik mások pénzével. Ha nyer, a nyereség fele az övé. Ha veszit, akkor nem történik semmi. Hogy egy ilyen állásra hol lehet jelentkezni, azt nem tudtuk meg, de azért azt elárulta,hgy kijárt némi póker iskolát. Éjjelente pedig a DJ-pult mögött áll és táncra ösztönzi a bárok vendégeit.




    Barátja, Vlada, óceánjáró hajókon dolgozik pincérként. Sokat van távol, igy mikor végre szárazföldet ér a lába, azt ki is használja és kiszórakozza magát rendesen.

    ...egyszer többedmagával indultak szórakozni a montenegrói tengerpartra vonattal.Az egyik állomáson néhány barátja leugrott italért. Már indult a vonat, de még egyikük sem ért vissza. A barátja erre fogta magát és jó nagyot rántott a vészféken. A szerelvény persze csikorogva megállt, a dühöngő kalauz pedig azonnal ott termett. Már a 20 eurónyi büntetést is kifizették, de a többiek még mindig nem értek visza. Elindult a vonat. A körülbelül 100 km-re lévő következő állomáson viszont már ott vártak rájuk a többiek. Mint kiderült, miután elment a vonat, megfűztek egy idegent, hogy vigye el őket a következő vonatállomásig. Azt ugyan nem árulták el, hogy az milyen messze van, de miután a banda lány tagja csókokkal magához édesgette a sofőrt, már a távolság sem jelentett problámát.

    Nem sokáig maradtunk a hajón, hisz nem a mi pénztárcánkhoz szabták, és szállásadónk, Marko is várt már. Gyalog szeltük át a várost az éjszakában.



 

 

 

 

11.nap


   Egy rövid internetkávézós kitérő után, busszal kimentünk a város szélébe és végre elkezdtünk lengetni dél felé. Mire besötétedett, még csak egy 30 km-es fuvar volt a hátunk mögött, igy ugy döntöttünk,hogy nem verjük fel a sátrat, hanem felváltva stoppolunk majd. Éjfél után Kenneth ledölt a hátizsákok közé aludni. Kb.másfél óra múlva már fel is keltettem -megállt egy autó.




    B. egy körülbelül 170 km-re, délen a hegyekben fekvő városkába, a szülővárosába igyekezett. Nem egészen másfél óra alatt értünk oda. Nem autópályán, hanem hegyi utakon. Odaérve meghivott a diszkójába egy italra -mindketten azonnal bedobtunk egy-egy rakiát.

   Ha az autóversenyzők világában megjelenne a tudatos "tenyésztés", akkor ott biztos, hogy a szerb lenne az uralkodó vérvonal. Egy biztos -tökéletesen uralta az autót. A halálfélelem meg minket.

  Nem hencegésből vezetett igy. Ő igy vezet. 16 évet élt Olaszországban, 6-ot Németországban, majd hazaköltözött és autókereskedést nyitott. Most egy öreg Audival volt, mert Görögország felé tartott, és egy ilyen kocsival békén hagyják a rendőrök. Amúgy a Porschéjával 1 óra 5 percre van szüksége, hogy Belgrádból meglátogassa a szüleit. Éjjel megy és rendszámtábla nélkül.

   Megköszönve a fuvart és az italt, jobb hiján taxit fogtunk, hogy kikeveredjünk valahogy a városból. Sátorverés és szunya.



 

 

 

 

12.nap

 

 


   Ismét a hőség ébresztett. Némi reggeli után felszedtük a sátrat és bevonultunk a közeli erdőbe. Függőágy és ismét álomba merültünk az árnyékban. Délután, egy rövidebb fuvar után Zlatiborban állva feltünt, hogy kisebb-nagyobb csoportokban, de rengeteg ember vonul egy irányba. Követtük őket és hamarosan egy szerb zenei fesztivál kellős közepén találtuk magunkat.


  


Az erdő határolta nagyobb réten több ezer ember gyűlt össze a szinpad körül, melyről a G.Bregovic zenéjéből ismert atmoszféra lehengerlő folyamként áradt felénk. Eleinte fel-alá rohangáltunk a kameráinkkal, de aztán lepakoltunk és teljesen átadtuk magunkat a zenének. Éjfél körül, mikor a közönség elkezdett visszaszállingózni a kocsikhoz, mi is felvertük a sátrunkat a közeli erdőben és autólámpa fényektől, autóduda hangoktól kisérve elaludtunk.



 

 

13.nap


 

 

  A helyi focicsapat edzését követve reggeliztünk, majd egy egyetemi tanár és Nivája eljuttatott minket a Nova Varos közeli tóhoz. Annak mentén gyalogoltunk a város felé. Egy út menti pihenőhelyen összegyűjtöttük a szemetet és a tó végében a horgászokat bámulva ebédeltünk. Prijepoljéban ért minket az este.




 

 

   Még az indulás előtt tervbe vettük, hogy mindketten egy-egy norvég sajtszeletelővel indulva országról országra összehozunk egy-egy cserét. Ezt itt végre sikerült is nyélbe ütnünk. Tolmácsokat „felkutatva” éttermekben, boltokban próbálkozva Kenneth végül egy gyúródeszkával, én pedig egy hamutállal készültünk „meghóditani” a montenegrói piacot.



 

 

 

 

14.nap


 

 

    Körülbelül másfél óra, a tűző Napon való eredménytelen stoppolás után megszólitott minket A. az épitőanyag lerakatából, mely előtt álltunk, és kávéra invitált. Bár olyan nyelvet nem találtunk, melyet mindannyian folyékonyan beszélünk, mégis jól megértettük egymást.

A. a 30-as évei második felében járhat. Napközben téglák között ücsörögve vár a vevőkre, akik -válság lévén- mostanság igencsak kerülik. Munka után pedig a pitbulljait edzi -harcra. Úszva, futva, gyalogolva.




    Körülbelül kéthavonta kerül megrendezésre egy-egy ilyen viadal-est. Sebek esnek, de a harc nem halálig megy. Miután a biró úgy dönt, hogy az egyik véreb felülkerekedett, leállitja a meccset. Botokkal nyitják szét az állkapcsokat és szedik szét a kutyákat. A pitbullok (és néhány más kutyafajta is) ugyanis nem minél több helyen megsebezve gyengitik ellenfelüket, hanem egy pontra (többnyire a nyakra) ráharapva és azt el nem engedve teszik lassan egyre harcképtelenebbé a másikat. A. négy pitbullja közül a fehér Belly már két győzelmet tudhat a magáénak. Arcán, fejtetőjén is kitapinthatóak az izmok. Az extra súlyokkal ellátott nyakörvekkel a nyak körüli izmokat edzik rendszeresen.

    Mindannyian farokcsóválva üdvözöltek, mikor hátramentünk hozzájuk. Barátságos és játékos vérebek.

   Később A. autófényező barátja is csatlakozott kis kávés csapatunkhoz, aki szabadidejében -ami mostanság túl sok van- sportautókkal is foglalkozik. Az egyenes útszakaszra mutatott, ahol mi is nemrég fuvart lesve álltunk, majd mosolyogva irta le egy papirra, hogy 250km/óra a rekordja ott.

    Közel két óra skertelen stoppolás után újból kikiabáltak, hogy „kávé!”, mi pedig hálásan húzódtunk be hozzájuk az árnyékba. Koraeste A.-t elkisértük a közeli folyóhoz, hogy lássuk Belly edzését. Repül a teniszlabda, Belly okosan kivár, megnézi, hol esik a labda a vizbe, majd egy ugrással benn is van a folyóban. A part felé úszva, szájában a labdával sok vizet nyel, ezért A., a gyomor alatt finoman megemelve „visszasegiti” a vizet a külvlágba. A különböző cselek nem sokat érnek, bottal kell kiszedni a labdát a kutya szájából. Amire egyszer ráharap...




    Elköszöntünk A.-tól, családjától és barátjától, majd mégaznap este egy rövidebb fuvarral elértünk egy, közvetlenül a montenegrói határnál fekvő hegyi falucskát.



 

 

 

 

    Hogy a természeti viszonyoknak köszönhető, vagy annak, hogy itt már csak szinte szerbek élnek, vagy mindkettőnek, nem tudom, mindenesetre teljesen más világba lép az ember, mikor eléri a hegyvidéket. Automatikusan behódol egyfajta ősibb erőnek, mely itt az emberekből, a természetből árad. Ijesztő is, hisz az idegen azt érzi, hogy itt élve nincs kegyelem, a gyengébb kihull a sorból, mégis bátoritó és magával ragadó. Felemeli az embert és -a legjobb értelemben- lök rajta egyet.

    Bárcsak ne egy háborúval próbálták volna azt a látszatot kelteni, mintha a felgyülemlett energia levezetésének a vérontás lenne a módja! Vagy hogy most pedig határok (vizum) közé próbálják szoritani (vajon kik?). Talán ha utat engednének ennek a nyers, de mindenképp emberi erőnek, más nép is profitálhatna belőle.



 

 

 

 

 


Categories: Magyarul, Szerbia, by Peter

Post a Comment

Oops!

Oops, you forgot something.

Oops!

The words you entered did not match the given text. Please try again.

You must be a member to comment on this page. Sign In or Register

4 Comments

Reply Helene
1:28 PM on July 22, 2009 
Love following you on your journey. Can`t keep myself from saying when I first glanced at the pic of dog jumping into the water I was thinking of Charlie:-) Keep on enjoying yourselves, and stay safe. Love, Helene
Reply HoPpY
5:22 PM on July 22, 2009 
Nagy élvezettel olsavom a történeteiteket és bizony én is szeretném kipróbállni a stoppolás rejtelmes világát! :) Sok sikert a továbbiakban!
Üdvözlet P. Konrád
Reply Zsófi
10:55 AM on July 26, 2009 
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy ilyen szépen haladtok és egymást követik az események! Jó dolog munka közben elkalandozni egy kicsit veletek valahova máshova. Nagyon tetszik a blog, így tovább!
Üdv: M. Zsófi, FH
Reply G.T.Ági
3:00 PM on July 26, 2009 
Sziasztok!Nagy élmény olvasni benneteket, nemcsak felkeltitek az érdeklődést, hanem, mint egy sorozatban, várom a folytatást...a stílus lenyűgöz, és így van...egyre nagyobb erő vonz:kipróbálni! sok sikert!!!á.